Steward
Balogh Tamás
DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak JOHNNYBET
2022. június 29. szerda
Gyorsasági (Gy)

Berta Benjamin: Rajt-cél győzelem és tűzkeresztség a Hungaroringen

Az olasz FX2000-es bajnokságban és a Drexler Formel Cupban érdekelt magyar versenyző végre hazai pályán is bemutatkozott az F3-as volánja mögött. Benjámin nagyon komoly teljesítményt pakolt oda: szombaton brutális fölénnyel nyerte az esős időmérőt, majd az első versenyt is. Másnapra aztán megfordult a fiatal klasszis szerencséje...

A szombat délelőtti kvalifikáción a SOLUTION RACING TEAM versenyzője kétséget sem hagyott felőle, hogy mi a célja ezen a hétvégén. A mezőny legerősebb autóját az esőben hét (!!) másodperccel maga mögé utasítva behúzta a pole pozíciót, majd az első futamon is demoralizált. A #63-as versenyző a még nedves pályán slick gumikkal is fél percnél nagyobb előnnyel győzedelmeskedett:

„A körülményeket látva a délelőtti időmérő előtt nem volt őszinte a mosolyom. A második körtől viszont már maximálisan bíztam az autóban és saját magamban is, ennek köszönhetően képes voltam megfutni a leggyorsabb kört. A délutáni futamot nagyon vártam, és örültem annak, hogy lassan, de biztosan elkezdett felszáradni az ideális ív. Egy erős rajt után igyekeztem konstans időket futni, ami tökéletesen meg is valósult, így a nehéz körülmények ellenére is könnyed győzelmet arattunk.” -nyilatkozta Berta Benjamin a nyitófutam után.

2B0A0450



A Laptiming Kupa zárónapjára újfent változó körülményekkel kellett számolni a mezőnynek, de Berta Benjámin így is második helyre kvalifikálta magát, mindössze 1.2 másodperccel lemaradva Paolo Brajnik hetven lóerővel erősebb Dallarájától. A hétvége második versenyén aztán eljött az a pillanat, amin kénytelen-kelletlen, de egyszer minden versenyzőnek át kell esnie:

_MG_4256

„Eddigi formulaautós karrierem során mindig egyetlen karcolás nélkül hoztam haza az autót, most viszont átestem a tűzkeresztségen. Tudtam, hogy egyszer ez is el fog jönni, csupán idő kérdése volt. Életem talán legjobb rajtja után az egyes kanyar féktávján betettem az autót Paolo Brajnik mellé, ahol érzésem szerint már enyém volt a pozíció, de összeértünk, és sajnos én kiestem a versenyből. Mérges vagyok magamra az elbukott pontok miatt, de ugyanakkor tudom, hogy ez versenybaleset volt, amihez két résztvevő kell. Még szükségem van egy kis időre, hogy feldolgozzam a történteket, ugyanakkor összességében remek hétvégét zártunk, az olasz bajnokságot vezetjük, úgyhogy próbálok minden erőmmel a következő versenyhétvégére fókuszálni. Köszönöm szépen a sok-sok bíztató üzenetet, a szurkolást és a szeretet, amelyet a Hungaroringen kaptam.”- zárta mondandóját Berta Benjámin.

_MG_4584

Aki kíváncsi a SOLUTION RACING TEAM versenyzőjének hétvégi, monzai szereplésére, az kövesse be Benjámint ITT.

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: