DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
Gyorsasági (Gy)

Rajtbaleset, piros zászló, Audi-siker a Laptiming Kupán

Berta Benjamin egyoldalú győzelme a formulaautósok között, utolsó kanyarban eldőlő TCR-futam, piros zászlóval véget érő verseny: ez volt a hungaroringi hétvége szombati napjának krónikája.

Egyoldalú verseny a formaautósok között

Berta Benjámin magabiztos győzelmével zárult a Laptiming Kupa első versenye a Hungaroringen. A felszáradó pályán a magyar versenyző nem hagyott sok kétséget afelől, hogy a változó körülmények között ő a legjobb. 

Meglehetősen rossz körülmények fogadták a formaautósokat a szombati nap időmérő edzésén, amit végül nagyon nagy fölénnyel Berta Benjámin nyert meg a szerb Paolo Brajnik és Andre Petropoulos előtt. A délutáni versenyre azonban fokozatosan felszáradt a pálya, így a versenyzők választhattak, hogy ki mer teljesen sima, slick abroncsokkal nekivágni a versenynek. 

A rajt a változó tapadás miatt a safety car mögül történt, de Berta Benjámint igazából semmi sem tudta megzavarni abban, hogy begyűjtse idei első győzelmét. Minden körben a mezőny leggyorsabb versenyzője volt, a futam elején körönként több másodpercet is adva az üldözőinek. Mögötte Brajnik tartotta a második helyet, de hátrébb a hatodik helyről rajtoló Pénzes Attila jött fel fokozatosan. 

Pénzes a hetedik körben, már harmadikként elkezdte Brajnik üldözését is, de csak körönként 3-4 tizedmásodperccel volt gyorsabb. Pénzes végül a 10. körben hibázott és lemaradt, később pedig már nem is erőltette a felzárkózást, így Brajnik lett a második, Pénzes a harmadik. A legjobb Formula Renault-s a negyedik helyen befutó Andre Petropoulos lett. A magyarok közül Magyar János a futamon hatodik (a zóna értékelésben negyedik), míg Kovács Ádám a kilencedik (zóna értékelésben 7.)  helyen ért célba.

D2 - Formula Cars, 1. verseny:

1. Berta Benjámin (Solution Racing SE), Dallara F314 - 25:16.575

2. Paolo Brajnik (NV Racing), Dallara F-308 +37.122 mp

3. Pénzes Attila (Franz Wöss Racing), Dallara F-316 +44.983 mp

formula_start_w



Szokatlan piros zászlós befejezés a Hungaroringen

Piros zászlóval ért véget a kistúraautósok első futama a Laptiming Kupán.

Nagyon színes és nagyon bő mezőny gyűlt össze a kistúraautósok között a Laptiming Kupán, olyan sokan álltak fel a rajtrácsra, hogy némi költői túlzással a mogyoródi templomnál állt a sor vége. Az időmérőn hármas horvát siker született (a horvátokon kívül csak szerbek indultak), Frane Jukic volt a leggyorsabb két honfitársát megelőzve.

Jukic végül a kissé roncsderbis jelleget öltő versenyt is megnyerte, bár a futamnak szokatlan vége lett. Egy rossz helyen félreállt autó miatt előbb be kellett küldeni a biztonsági autót, a mentés elhúzódására tekintettel pedig a versenyirányítás nem sokkal később piros zászlóval megszakította a futamot.

Mivel a versenyzők ekkor már teljesítették a versenytáv 75 százalékát, a futamot nem indították újra. A második helyen Dejan Stojic, a harmadikon Filip Kucer végzett.

Túraautók -1.6 (SRB, HRV) OB, 1. verseny:

1. Frane Jukic (HRV, AK Makarska, Peugeot 106) 20:02.006 p.

2. Dejan Stojic (SRB, AK Djelmas, Peugeot 206) +3.112 mp.

3. Filip Kucer (SRB, ASU Vukas Sport, Peugeot 106) +3.682 mp.

 

Konopka nyert a nagytúraautósok között

Sajnos a Laptiming Kupa legjobban várt versenye egy sajnálatos baleset miatt jóval rövidebb lett a vártnál, de Miro Konopkát ez sem tudta megakadályozni abban, hogy az ötödik helyről rajtolva megszerezze a győzelmet.

Szombat reggel az időjárás jó néhány kategória időmérő edzését megbolygatta, a leszakadó nagy mennyiségű csapadék feladta a leckét az eddig száraz pályán gyakorló mezőnynek. Nem volt ez másképp a nagytúraautók edzésén sem, ahol a rengeteg GT3-as csoda közé több kisebb kategóriás autó is bekeveredett. A GT3-asok becsületét Libor Milota mentette meg, aki Mercedes AMG GT3-mal nyerte meg az időmérőt, de a második már egy KTM lett (Martin Koch), a negyedik pedig egy régebbi kupás Porsche (Adam Rzepecki).

A rajtot a KTM-es Martin Koch kapta el a legjobban, Adam Rzepeckivel párban kicsit el is húztak az élmezőnytől. Aztán beindultak a nagyautók: az ötödik helyről rajtoló Miro Konopka LMP2-es Ligier-jével érthető módon még tudta fokozni a tempót, így a második kör végére már át is vette a vezetést. Ekkor azonban az utolsó kanyarból kigyorsítva az akkor éppen a második helyen tartozkodó Koch megcsúszott, a célegyenesben a korlátnak csapódott, és jött egy hosszabb safety car-fázis. A versenyző a saját lábán szállt ki az autóból, de a roncsot menteni kellett.

Az újraindítás után Konopka már nem hagyta, hogy bárki is elvegye tőle az első helyet, mögötte viszont egészen szép kis csata alakult ki. Az erőviszonyok hamar tisztázódtak, Libor Milota lett a második a Mercedesszel, míg a harmadik helyre a kupás Lamborghinivel versenyző Dennis Waszek ért oda. Gregor Zsigo a vadiúj BMW M4 GT3-mal első versenyén nyolcadik lett. 

FIA CEZ Túraautók / D4 GT, D5, ESET Cup Series GT, 1. verseny:

1. Miro Konopka (ARC Bratislava), Ligier LMP2 JSP2 - 25:30.758

2. Libor Milota (GT2 Motorsport), Mercedes AMG GT3 +1.812 mp

3. Pénzes Attila (GT2 Motorsport), Lamborghini Super Tropheo + 8.517 mp

tcr_97_70_w

Rajtbaleset után az utolsó kanyarig nyílt csata a Hungaroringen

Csak a legutolsó kanyarban dőlt el, hogy ki nyeri a TCR Eastern Europe első futamát a Laptiming Kupán. Losonczy Levente ötödik lett.

Rendkívül szoros versenyt hozott a TCR Eastern Europe első versenye a Hungaroringen, Bartosz Groszek és Ma'to Homola a legutolsó kanyarig küzdött egymással. A pole-ból Groszek indult, és néhány körig egészen nyugodt lehetett, mert a második helyről indult Jachym Galas a második kanyarban koccant az ötödik helyről előretörő Milovan Vesniccsel.

A kavarodásnak köszönhetően Milenko Vukovic a tizedik helyről indulva hirtelen a másodikon találta magát, de Sebastian Steibel is remekül rajtolt, ő a hetedikről a harmadik helyre lépett előre. Losonczy Levente, akinek Alfa Romeóját az utolsó pillanatban hozták versenyképes állapotba szombatra, az első kör után az ötödik volt.

Losonczy az egész futamon ezért a pozícióért küzdött, miközben Groszekhez folyamatos előzésekkel közelített Homola. A két versenyző között hat kör után egy másodperc volt a különbség a célegyenesben, aztán nem sokkal később fél. Homola az utolsó kör utolsó kanyarjában is próbálkozott: a célegyenesre fordulva kívülről támadta meg Groszeket, de a lengyel résen volt, és ha minimális különbséggel is, de megőrizte az első helyet.

A dobogó harmadik fokára a szenzációs rajtjából profitáló Vukovic állhatott fel, Losonczy az ötödik helyen zárta az eseménydús futamot.

TCR Eastern Europe, 1. futam:

1. Bartosz Groszek (POL, Aditis Racing, Audi RS3 LMS TCR) 25:12.123 p.

2. Ma'to Homola (SVK, Janik Motorsport, Hyundai Elantra N TCR) +0.188 mp.

3. Milenko Vukovic (CHE, Besagroup Vukovic Motorsport, Renault Megane RS TCR) +29.148 mp.

twc_start_w

Lantos Szabolcs dobogós a Laptiming Kupán

A Renault Clióval versenyző Lantos Szabolcs az időmérős második helye után harmadikként zárt a Laptiming Kupa szombati versenynapján.

Az esős körülmények között rendezett időmérő után majdnem teljesen száraz pálya várta a vegyes márkakupás versenyzőket a Laptiming Kupán szombaton, a futamot ennek ellenére a biztonsági autó mögül indították el. A pole-t a Carpek Service cliós versenyzője, Tobias Poschik szerezte meg, mögötte Lantos Szabolcs volt a második.

Míg Poschiknak jól, Lantosnak annál rosszabbul sikerült az első versenykör, belekeveredett egy kalamajkába, így több pozíciót is veszített. A kavarodásból Tomas Pekar jól jött ki, az ötödik helyről indulva gyorsan a második helyen találta magát.

Poschik körről körre, folyamatosan növelte az előnyét az élen, üldözői tisztes távolságból követték. Lantos a kezdeti visszaesés után végül a harmadik helyig verekedte előre magát, közvetlenül Pekar mögött ért célba - ha egy körrel hosszabb a verseny, talán meg is előzi. A Swift Cup Europe mezőnyében Hartmann Balázs ért elsőként célba.

FIA CEZ TWC 1. verseny:

1. Tobias Poschik (AUT, Carpek Service, Renault Clio Cup IV) 26:44.450 p.

2. Tomas Pekar (CZE, Carpek Service, Renault Clio Cup V) +10.432 mp.

3. Lantos Szabolcs (HUN, NNR Team Hungary, Renault Clio Cup IV) +10.664 mp.

endurance_5_w

Audi-győzelem az endurance futamon

Kicsit zaklatott lett a Laptiming Kupa szombati utolsó versenye a Hungaroringen. Bár a rajt után még a hatodik helyen is voltak, végül mégis a pole-ból induló Jedlinski, Korzeniowski duó nyerte meg az egyórás endurance versenyt.

Alaposan tévedett, aki azt hitte, hogy a Laptiming Kupa utolsó szombati versenye már nem okozhat semmi izgalmat. Két versenyző fel sem állt a rajtrácsra, ami miatt az első sorból induló Jedlinski, Korzeniowski (Audi R8 GT3) és a Zsigó, Waszek (BMW M4 GT3) párosok is nyugodtabbak lehettek. Talán egy kicsit túl nyugodtak is voltak, hiszen a Paganival induló Antonin Herbeck úgy legyorsulta őket, hogy nem is volt kérdés, az első kanyarban ki fordul az első helyen. Jedlinskiék olyannyira beragadtak, hogy visszaestek a hatodik helyre. Az első kör mégsem erről emlékezetes, hanem arról, hogy miután elvesztette első helyét a Pagani, a második helyről beleforgott a falba, majd egy kanyarral később a második helyet megöröklő Lamborghini is megpörgött. Így a kör végén máris bejött a safety car, és jó néhány kört mögötte kellett teljesítenie a mezőnynek. 

A safety car-fázist követően a Gregor Zsigó, Dominik Waszek páros megtartotta a vezetést, de a versenyzőcserék után alaposan visszaesett a tempójuk, miközben a Jedlinski, Korzeniowski páros új lendületet kapott az Audi R8-cal. A verseny vége előtt negyed órával már utóbbiak vezettek, míg Gregor Zsigóék valamilyen probléma miatt folyamatosan csúsztak hátra. Az utolsó percekben a második-harmadik helyen alakult ki hatalmas csata a Formánek, Micanek (Lamborghini) és a Kirchmayer, Baron (Ferrari) párosok között. A csata addig fajult, hogy az utolsó előtti körben össze is ütköztek - a Ferrari nem tudta folytatni a futamot, így a harmadik helyet a Porschéval induló Franz Lahmer örökölte meg.

FIA CEZ Endurance verseny:

1. Jedlinski - Korzeniowski (Olimp Racing), Audi R8 LMS GT3 1:01:21.089

2. Formánek - Micanek (Micanek pwrd by Buggyra), Lamborghini Super +1:06.033 perc

3. Franz Lahmer (Kogelbauer Motorsport), Porsche 911 Cup +1 kör

Részletes eredmények a Chronomoto.hu oldalon.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: