Steward
Vaszilykó Péter
DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak Pilóták Csapatok
2020. október 23. péntek
Gyorsasági (Gy)

Csehország két második helyet hozott Tim Gábornak

A Swift Cup Europe idei bajnokságának harmadik fordulójára a csehországi Brno pályán került sor. Tim Gábor, aki idén már négy győzelemnél járt, 21 pontos előnnyel érkezett a pályára, és kalandos versenyek után 21 pontos előnnyel is távozott. A csehországi két harminc perces verseny két második helyet hozott számára.

Tim Gábor az első két hétvége hat futamából négyet megnyert, és magabiztos előnnyel várta a csehországi hétvégét. Már az időmérő edzésen taktikázásba kezdett, egyetlen mért kört futva a harmadik rajtkockát szerezte meg.

timgabor_brno7



"Ezen a hétvégén nem 25, hanem harminc perces futamaink lesznek, ez extra igénybevétel a gumiknak. Nem láttam értelmét túl sokáig erőltetni az időmérő edzést, a megfutott harmadik idő nekem megfelel. Persze jobb lett volna az első sor, mert itt nem könnyű előzni, de szerintem innen is tudok majd a győzelemért küzdeni." - nyilatkozta Tim az időmérő után.

Az első versenyen a harmadik helyről rajtoló Tim a második helyért küzdött, mikor kiforgatták. Ellenfele ugyan büntetést kapott, de az első helyért már nem tudott küzdeni.

"Csapattársak indultak előlem, tudtam, hogy össze fognak dolgozni, ez természetes. A fő bajnoki riválisom Dominik Haselsteiner ment elől, Max Wimmer pedig védekezett, feltartott lényegében. Próbáltam megelőzni, hogy mehessek Dominik után, de az előzés közben kiforgatott. Meg tudtam fogni az autót, de túl nagy hátrányba kerültem, nem volt esélyem már előrébb kerülni. Maxot megbüntették így második lettem." - foglalta össze Tim sz első versenyt.

timg_kupak

A második hely a fordított rajtrácsos második futamon a hetedik rajthelyet jelentette. Tim jól rajtolt, sorra előzte meg ellenfeleit, majd a hatodik körben az élre állt. A verseny második felében végig vezetett, egészen az utolsó körig. Ekkor egy féktávon keresztbe állt az autója és kicsúszott. Ugyan visszatért a pályára, de csak harmadik helyen ért célba. Max Wimmer újra büntetést szedett össze, így Tim örökölte a második helyet.

"Ugyanott fékeztem, mint az előző körökben, de egyszerűen elment a kocsi hátulja és kicsúsztam. Akkor azt hittem, hogy hibáztam, vagy rámentem valamire, de utána is rossznak éreztem a fékeket. A verseny után kiderült, hogy az első fékeim elmentek és emiatt a hátsók blokkoltak, ezért csúsztam ki. Nagyon sajnálom, mert sima győzelem lett volna, kézben tartottam a futamot." - nyilatkozta Tim a második verseny után.

A Swift Cup Europe októberben zárul két versenyhétvégével. Előbb a Slovakiaringre látogat a mezőny, majd október 23-25-én a Hungaroringen zárul a bajnokság.

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?