DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
Gyorsasági (Gy)

Kiválóan alakul Szomszéd Lali első formulaautós éve

Minden évben új tehetségek tűnnek fel a magyar autósportban, és senki nem lepődik meg azon, hogy közülük a legtöbben a gokartpályákról érkeznek a felnőttszériákba. Sokak szerint a fiatalok számára nem is létezik jobb alapozás ennél, ám kivételek mindig akadnak. Idén például nagyon úgy tűnik, Szomszéd Lajos fogja megmutatni, hogy más módon is lehet bankot robbantani, például a formulaautós kategóriában.

Azt persze senki ne gondolja, hogy a sikert ingyen adják, és egymás után két futamgyőzelmet minden különösebb előképzettség nélkül meg lehet szerezni a kétliteres Formula Renault kategóriában. Az egri fiatal ugyan kihagyta a gokartsportot, de egy másik tehetséggyárban, a Swift Cup Europe-ban sok időt eltöltött. Előbb az 1,3-as, majd az 1,6-os kategóriában gyűjtötte a versenykilométereket. Két tanulóév alatt a 30 fős mezőnyben kimagasló eredményeket nem tudott felmutatni, de voltak felvillanásai, és többször is eljutott a top tízig. Visszatekintve erre az időszakra, azt sem lehet elhallgatni, hogy a határok próbálgatása közben, tinédzserként néha hibázott is, de az mindenki számára világos lett, hogy az autóversenyzéshez szükséges bátorság és elszántság nem hiányzik Laliból. 

68866575_10156628386172066_2525477436183805952_o



Nagyon fontos háttérinformáció, hogy a versenyzés alapjainak megtanulása közben nem nyomta a fiatalember vállát az a teher, ami gyakran előfordul a paddockban: Lali esetében a szülők nem a saját álmaikat akarják megvalósítani, de még egy a pilótából mindenáron a legtöbbet kisajtolni akaró menedzser sem dolgozott a háttérben. A fiatal tehetség mögött álló emberek végig számoltak azzal a lehetőséggel, hogy végül nem sikerül a dobogó tetejére lépni. 

Hogy ez nem így történt, abban minden bizonnyal óriási szerepet játszott azoknak a szakembereknek és versenyzőtársaknak a segítsége, akik támogatták őt. Kiss Norbert, Burkus Egon, Benyó Máté, Molnár Bendegúz, Rónai Tamás: mind a pilóta mögé álltak, amikor szükség volt rájuk, és olyan tanácsokat adtak Szomszéd Lalinak, amelyeket nem volt rest megfogadni. Tanulni akart, és egyre tudatosabban tekinteni a versenyzésre, elkezdte szakmaként kezelni azt, amit eleinte hobbiként művelt. Ennek eredményeként kezdtek eltűnni a hibák, és jöttek az előrelépésre utaló jelek. 

69161646_10156628386132066_4542219079942930432_o

Azt sajnos már soha nem tudjuk meg, hogy mindezek folytatásaként lehetett-e volna Swift Cup-bajnok Laliból, mert jött egy szerencsés találkozás: egy brnói közös versenyhétvége utáni formulaautós lehetőséget kínáltak neki, majd rövid időn belül egy Slovakia Ring-i és egy hungaroringi teszten találta magát. A csapat, amelynek az autójába ülhetett, meghatározott egy szintet, amelyet a pilótának hoznia kell, és erre képes volt a fiatal fiú. 

Innentől a formulaautózás varázslatos világa beszippantotta a versenyzőt. Az istálló vezetője által biztosított és elvárt minőség, az 1,6-os, majd a kétliteres Renault által adott vezetési élmény, a tudatosan dolgozó, profi team által sugárzott elképesztő hangulat, az ebbe belecsempészett családias légkör, a mérnökök és a szerelők bátorítása és segítsége nem hagyott kérdéseket. 

67905018_10156628387482066_2453079852534726656_o

A szezon nem indult könnyen számára, hiszen viták kereszttűzébe került a mindössze 14 éves, egyesek szerint túl alacsony életkora. Az is világossá vált, hogy ha rögtön az első alkalommal nem bizonyít, mindent elveszíthet, de Lali végül rajthoz állt, mert volt benne bátorság, és szerette volna meghálálni az illetékes vezetőktől kapott, megelőlegezett bizalmat. A hungaroringi bemutatkozást keresztülhúzta egy műszaki hiba, amely miatt már a felvezető körben ki kellett állnia, de hitt abban, hogy a kedvenc pályákon, a Red Bull Ringen és a Slovakia Ringen lesz alkalma megmutatni a tudását. A nagy készülődés ellenére Ausztriában sem állt mellé a szerencse, és úgy tűnt, hogy folytatódik a pechsorozat, de végül, mint egy mentőöv, összejött az első győzelem, méghozzá a legnehezebb körülmények között, esőben. Ekkor ült le vele Gender Tamás, a csapatvezető, és mesélte el neki az ilyen sikerek fontosságát, és itt hangzott el először két varázslatos szó, amely így hangzott: „Tehetséges vagy!”

68354070_10156628387972066_6279074021602492416_o

A csapat legutóbb Grobnikban állt rajthoz, amelyről előzetesen szinte semmit nem lehetett tudni. A horvát tengerpart közelsége az óriási hőségben mindenkit a habokba csábított, de Lali úgy tett, mint a csapat többi tagja, strandolás helyett a pálya tanulását választotta. Ami a szombati futamot illeti, bizony itt is meg kellett szenvedni az eredményekért, hiszen anyagfáradási hiba miatt elvesztette a hátsó szárnyát, és a másnapi indulás is veszélybe került, de szerencsére a versenyzői szolidaritás segített. Vasárnapra aztán leszakadt az ég, a mezőnyből többen nem is akartak elindulni, de a fiatal pilóta nem félt. Utolsó helyről kellett indulnia, F3-as autók vívtak különversenyt körülötte, de végül itt is nyert.

68719171_10156628386202066_6946245677198344192_o

Az újabb győzelem hatására Horvátországból hazafelé már a következő lépcsőfokról, az F4-es olasz bajnokságról folyt a beszélgetés. A szériáról, ahol mindig is nagyon nagy nevek indultak, ahol egyenlőek az esélyek, ahol ugyan nem könnyű előteremteni a részvételhez szükséges pénzt, de nem is szabadulnak el a költségek. Amelyet az Abarth és a Tatuus neve fémjelez, ahol népes nemzetközi mezőny áll rajthoz, ahol Európa legjobb fiatal pilótái akarnak bizonyítani. És ahol bizony el is lehet vérezni, mert könnyen kiderülhet az is, ha valaki nem elég ügyes. 

De Lali továbbra sem fél. Sőt, inkább könyörög a lehetőségért. Egy olyan szériáért, amelyben lehetősége van még feljebb lépni.

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: