DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak JOHNNYBET
2023. január 28. szombat
Gyorsasági (Gy)

Gender Racing Team – Zsúfolt hétvége után jön a Nagy Futam

A következő egy hétben alaposan bele fog húzni a Gender Racing Team. Gender Tamás csapata kezdésként a Hungaroringen, a hétvégi WTCR túraautó világkupa betétprogramjaként jelenik meg, utána pedig rögvest átteszi a székhelyét a Nagy Futam budapesti paddockjába.

Talán nem túlzás azt állítani, hogy a szurkolóknál csak a résztvevők várják jobban az elkövetkezendő néhány napot. Így van ezzel Rónai Tamás is, akinek már viszket a tenyere és bizsereg a talpa a szezonkezdet gondolatától.

Rónai Tamás, Stern Roland



„Nagyon várom, hogy végre pályán legyünk, az előttünk álló időszakban minden a versenyzésről fog szólni. Itt van mindjárt az országos bajnokság/WTCR nyitó-betétfutama, amelyre a jegyeladásokból kiindulva rengeteg néző fog kilátogatni.

Hasonló a helyzet a Nagy Futammal kapcsolatban is. Régóta álmodozom már arról, hogy milyen lenne részt venni rajta… és most ott leszünk. Köszönet érte minden támogatónknak és partnerünknek, akik lehetővé tették ezt számunkra. Rendesen odapakoljuk majd magunkat, igyekszünk kiszolgálni a hatalmas tömeget, ugyanakkor megkímélni a technikát. Az előttünk álló események remek alkalmat szolgáltatnak arra, hogy bemutassuk a Gender Racing Team tevékenységét, és új barátokat, szimpatizánsokat szerezzünk.” - mondta a bajnokesélyes.

Stern Roland_1

Stern Roland szintén tűkön ül már, alig várja, hogy a Nagy Futamon Max Verstappennel egy pályán körözhessen:

„Nagyon várjuk már az utcai parádét, de most csakis a nyitófordulóra koncentrálunk. A lényeg, hogy eredményes és eseménymentes versenyeket zárjunk a Hungaroringen. A csapat maximálisan felkészült, én pedig a kategóriám első helyéért megyek, reméljük lesz ok a pezsgőzésre. Utána vasárnap este gyorsan sátrat bontunk, és irány is a belvárosi paddock. Ígérem nem lopjuk el majd a showt Max elől, a gumifüstölést és a fánkokat meghagyjuk neki - mi rajtgyakorlatokkal igyekszünk színesíteni a programot.” - nyilatkozta a tőle megszokott humorral Stern Roland.

További örömre ad okot a Gender Racing háza táján, hogy a tesztszezonban remeklő tehetséges ifjú, Hefler Róbert is a rajthoz áll a hétvégén.

Hefler Róbert_1

„Óriási megtiszteltetés, felejthetetlen dolog lesz teltház előtt debütálni, de erre nem készültem külön. Tettem a dolgom a holtszezonban, gyakori vendég voltam az edzőteremben, és sportpszichológusnál is jártam, bátran mondhatom, mindent megtettem a siker érdekében. Bízom benne, hogy ki tudom hozni magamból a legtöbbet, és a rengeteg néző látványa nem megijeszt majd, hanem sokkal inkább plusz löketet ad! A Nagy Futamot is rettentően várom, régi vágyam belülről szemlélni az eseményeket. Ha pedig a csapatomnál szólnak, hogy pattanjak autóba, ígérem nem fogok visszakozni!” - viccelődött Róbert.

A WTCR hétvége programja, benne a formaautósok időtervével IDE kattintva érhető el.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: