DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. május 12. vasárnap
Gyorsasági (Gy)

Magyar János: Felemás vasárnap

Vasárnap Janira egy időmérő és két futam várt a Pannónia-ring második napján. - A délelőttöt egy pole pozícióval nyitotta a Magyar Racing Team versenyzője.

„Összességében jó volt. Az első versenyt fölényesen megnyertem. A másodikon pedig az ötödik helyen értem célba. A reggeli versenyen a rajtom jól sikerült. Megtartottam az első helyet és egy rajt cél győzelemmel hoztam el a kupát.”

magyar-janos-pannonia-ring-2017-02



Délután megérkezett az eső. Egy megpördülés egy technikai hiba miatti kötelező boksz utca látogatás elvette Jani győzelmi esélyeit.

„A harmadik versenyen esett az eső. A pole pozícióból indultam a safetycar mögül. A rajtot jól sikerült elkapni, viszont a kettes kanyar felé féktávon hibáztam, így hátracsúsztam, majd később a versenybíróság kiintett a box utcába, így nagy hátrányom lett. Hiába próbáltam a mezőny után menni, nem értem őket utol. De így is értékes pontokat gyűjtöttem és vezetem a bajnokságot mind a három sorozatban.”

magyar-janos-pannonia-ring-2017-03

A Pannónia-ringen az első két futam a Közép Európai Zónabajnokság értékelésébe is számított, míg a harmadik kizárólag a magyar mezőny számára került elszámolásra. Jani jelenleg pontegyenlőséggel vezeti a Zóna bajnokságot, kategória első az ESET kupában és a magyar forma autós szakág éllovasa. Folytatás augusztus közepén a Slovakianringen.

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: