DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. május 12. vasárnap
Gyorsasági (Gy)

Gorzó Zsolt : Sikeresen megtettem az első lépéseket

A LiveWire Team versenyzője illetve támogatója, Gorzó Zsolt a hétvégi Hungaroringen megrendezett RCM kupán megmutatta, hogy Suzuki Swift pilótájaként is megállja a helyét.

A George Racing Team jóvoltából lehetőséget kapott a saját határai feszegetésének ezen formájára.  Természetesen felkészülésében és kitartásában a LiveWire Team tagjai mellett a LiveWire Energy termékei is támogatták.  Élményeiről Zsolt egy pár gondolattal számol be számunkra.

gorzo_rcm cup_01



Hogy tetszett a hétvége?

A verseny minden egyes pillanata nagyon jó hangulatban telt, péntektől egészen addig, míg össze nem pakoltunk.  Igazából elégedett vagyok az eredményekkel, természetesen lehetett volna jobb is, tudom a hibáimat és, hogy hol hagyok benne sokat, de ez betudható a kevés versenykilométernek.

Hova sikerült kvalifikálni?

Kezdjük a péntekkel, hiszen akkor ültem először az autóban és pályaismeretem sem volt. Így mindhármunknak össze kellett szokni, sőt az első teszteket esőben kellett teljesíteni. Ezt követően sikerült pár kört száraz aszfalton megfutni, ahol sokat fejlődtem és kezdtem a féktávokat is jól felmérnem. A szombati időmérőn a 12. helyre pozícionáltam magam a 14-ből kezdőként.

Mi volt az első futamon?

Az első futamon a 9. helyet szereztem meg, viszont az egyik előttem végző büntetést kapott és ezzel a 8. helyre jöttem fel. Ennek eredményeképpen és a 8-as fordított rajtsorrend végett életem első versenyén pole-pozícióból rajtolhattam. Meg kell, hogy jegyezzem, nagyon sokan vágynak arra, hogy első helyről rajtolhassanak.

Mi történt a másodikon futamon?

Arányaiban jól sikerült a rajtom, tisztán el tudtam fordulni, ezt követően elrontottam a kanyar bejárati pontját és az ütközések elkerülése végett ez a lépés azt eredményezte, hogy visszasoroltam a mezőny végére.

gorzo_rcm cup_02

Az utolsó futamon boxutcás rajtra kényszerültél. Miért?

Tulajdonképpen az ezt megelőző futamokon történt kontaktálások eredményének fogható fel, amit akkor nem vettünk észre. A két futam közt Park Ferme-ben várakoztatták az autókat és mindössze egy órával a rajt előtt adták ki őket, amelybe belefért az általános szerviz, de sajnos az utolsó pillanatokban vettük észre, hogy az autóból folyik az olaj, amit sajnos nem sikerült időben orvosolni. Ennek ellenére sikerült az előttem haladóval egy jót csatázni, aztán a sikán bejáratnál a féktávon megpördültem és a sóderágyban végeztem. Tehát hatalmas élményekkel gazdagodtam és azon leszek, hogy legyen folytatása.

Köszönöm a riportot!

 

Külön köszönet a George Racing Team-nek!

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: