DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
Gyorsasági (Gy)

Véget ért az autós gyorsasági-ob

Hétvégén rendezték az autós gyorsasági országos bajnokság szezonzáróját a Hungaroringen, ahol a megszokott kettő helyett a kategóriák három versenyt teljesítettek.

WATZ Túraautó Bajnokság OB I. kategória -2000 ccm, +2000 ccm- 2. futam

Már a melegítő kör rajtja is izgalmakat tartogatott. Fekete Dominik autója valamiért késve indult. Szerencsére a rajtrácson már minden visszaállt a hivatalos formára. A rajtot csak Lekeny Márknak nem sikerült elkapnia. Bódis Kálmán egyből kihasználta a lehetőséget és megelőzte az előtte lévő rajtkockából induló Márkot. Az 1-es kanyarban Lekeny György fordult, mögötte Fekete Dominik, majd Bódis Kálmán és csak negyedikként Lekeny Márk. Az első néhány körben a harmadik helyért ment komoly küzdelem, de a harmadik körben Lekeny Márk megelőzte Bódis Kálmánt és ezzel az eredménnyel intették le a futamot 10 körrel később.

  Lekeny Márk

„A rajt érdekes volt, szokás szerint kicsit túl nagy gázzal indultam, egy kis hátsókerék pörgésem volt, úgyhogy ott vesztettem egy kis tapadást. Így az első kanyarba negyedikként sikerült megérkeznem. Kálmánnak túl nagy feneke van, úgyhogy sokáig tartott, amíg áthámoztam magam rajta. Annyi előnye volt már Dominiknak, hogy nem volt értelme erőltetni a hátralévő körökben. Csináltunk, amit tudtunk, de van még egy verseny hátra.”

Lekeny György

„Jánosék újra beállították a futóműveket, csak az elején nehezen melegedtek be a gumik. Nagyon óvatos voltam, ezért mentem két felvezető kört is, felmelegítettem a gumikat mert a hideg aszfalt és a nagy leszorító erő miatt kellett a tapadás. Dominik igazából nem volt rám veszélyes, de a következő körökben, amikor megmelegedtek a gumik, előjött a különbség. Ilyen szép szeptemberi napon ez már örömautózás. Az utolsó futamon remélem a fiammal betudjuk hozni az 1-2. helyet!”

Fekete Dominik

„Közel voltam ahhoz, hogy legelöl legyek, de nem sikerült. Maradt ez a második hely. De igazából ennél többet nem is tudtunk volna elérni, mert a Renault-val nehéz versenyezni. Nagyon élveztem a versenyt. Az autó nagyon jó volt, a fiúk nagyon jó munkát végeztek. Úgy tűnik, sikerült valami nagyon jó beállítást találnunk, egész hétvégén ezt kerestük. Nekem ez most tetszik. Jó időket mentünk, úgyhogy most boldog vagyok!”

Merk József

„Életem leghosszabb 25 perce volt. Nagyon féltem. Szerintem soha nem féltem még ennyire semmitől. Féltem a technikai hibától, meg benne volt, hogy én is hibázhatok… Hál Istennek, tökéletes volt. Köszönöm a szerelőknek, a csapatnak ezt az egész évet, mert nélkülük ez ne sikerült volna. Nem mertem előre tervezgetni ezt a bajnoki címet, mert annál nagyobb csalódás lett volna, de most fantasztikus érzés, főleg ilyen öreg fejjel! Nagyon boldog vagyok!”

Bak Bertalan

„Igyekeztem, de szerintem benne volt, hogy Joci kicsit tartalékolta az energiáit. Annyi volt a taktika, hogyha bármi történik vele, ne legyek nagyon lemaradva. Legyen némi esély arra, hogy megelőzzem, már csak elvi szinten. Ennyi volt, de most jól ment. Az első versenyem nem sikerült annyira jól, de most… A technika hibátlan volt, minden tökéletesen működött.”

Ifj. Ficza Ferenc

"Az első futamon egy erős rajt után légüres térben autózhattam. A második startjánál elment mellettem Merk és két Lotus is, de másfél kör alatt meg tudtam őket előzni, és innentől megint üres pályán autózhattam. Ezzel pedig meglett a bajnoki cím, így a harmadik futamon már el sem indultunk. Idén már nem is fogok vezetni, ez az évem lezárult, és már a következő szezonon gondolkodunk."



Formaautó OB II. kategória 2. futam

Az évadzáró hungaroringi hétvégén a Formaautók második versenyében Magyar János indulhatott az első helyről. Egy „beragadt” rajtot követően azonban gyorsan elveszítette elsőségét Pődör Balázzsal szemben. A Dallara F308-at irányító bajnokesélyes Pődör fordult tehát elsőként Magyar, a Forma Renault bajnok Rónai majd Fekete előtt. Magyar János nem adta könnyen pole pozícióját, körről-körre növelte tempóját, ezért több körben is ő volt a leggyorsabb. A hatodik körben már szinte fej-fej mellett autózott Pődörrel, akit pár kanyarral később meg is előzött. Így a hetedik körtől Magyar diktálta az iramot, Pődör, Rónai és Fekete előtt. Előnyét folyamatosan növelve több mint öt másodperccel végzett az élen. A dobogó második fokára Pődör Balázs, míg a harmadikra Rónai Tamás állhatott.

Bizonyára a délután egyik legizgalmasabb versenye a Formaautóké lesz, hiszen a duplaszorzójú megmérettetésen mind a három dobogós, sorban Magyar János, Pődör Balázs és Rónai Tamás is bajnokesélyes!

Magyar János

 „A rajtot nagyon elrontottam, mert a gumijaim hidegek voltak. Két körön keresztül szenvedtem, sokat csúszkáltam, csak két kör után tudtam összeszedni magam. Folyamatosan mentem Balázs után, láttam, hogy a köridők jobbak és közeledtem is hozzá. Aztán hibáztam egyet a Mansell kanyarban, elfékeztem magam, de a kör végére sikerült közelebb kerülnöm Balázshoz és a kör végén megelőznöm. Ez az eredmény, vagyis az első hely volt a minimum, amit hoznom kellett, hogy legyen még esélyem az abszolút bajnoki címre.”

Pődör Balázs

„Nagyon jól sikerült a rajtom és a ritmust is gyorsan eltaláltam, így én fordultam elsőként. A Magyar Jani azonban folyamatosan a nyomomban volt, nem bírtam vele, megelőzött. Gyorsabb tempót diktált, nem tudtam tartani a tempót, így bejöttem a második helyre. Még van egy futam, megpróbálunk mindent!”

Rónai Tamás

„Még mindig arra koncentrálunk, hogy az utolsó futamon, ahol a duplapontok számítanak, a legtöbbet hozzuk ki az autóból, ezért is spóroltunk egy kicsit a mai első versenyen. Próbáltunk minél konstansabban menni, nem kihajtani az autóból a maximumot, megóvni a gumikat, hiszen még egy időmérőt menni kell velük.”

Volentér Balázs

„Jól sikerült a rajtom, utána sokat kergetőztünk Eszenyi Lacival, hol közelebb voltam, hol távolabb, végül sikerült megelőznöm. Az összetettben a saját kategóriám második helyén állok, de semmiképpen sem szeretném ezt elkiabálni, hiszen az utolsó futam duplapontos, azonban mindent megpróbálok. Vigyáztam az autóra, mert tegnap a váltóm a futam utolsó körében tönkrement, emiatt kellett kihagynunk a tegnapi második időmérőt, most sikerült megcsinálni. Meglátjuk, hogy mi lesz!”

OB V. kategória – Swift Cup Europe 2. futam

Izgalmasan alakult a Swift Cup Europe utolsó előtti futama. A folyamatos harc, test-test elleni küzdelem jellemezte ezt a szűk fél órát, komoly munkát és fejtörést okozva ezzel a felügyelő testületnek. Még a leintés eredményeit is komolyan befolyásolta ez. Keszthelyi Vivien 10 másodperc, Bernula István 10 másodperc, míg Balogh Zoltán 20 másodperces büntetést kapott. Így Balogh Zoltántól elvették az első helyet és még a dobogóról is lecsúszott. Viszont Forrai Gábor és Keszthelyi Vivien feljött egy-egy pozíciót, így megszerezve az első és második helyet a dobogón.

Balogh Zoltán

„Próbáltam összeszedetten menni, minél több helyzetet kihasználni. Igaz Bernula Pisti kicsit túlzásba vitte, hogy nekem jött, de próbáltam olyan helyen megelőzni, ahol szabályos, és ahol nem tud nekem jönni, a sikánnál sikerült is. Nagyon sok hátrányom volt még a hétvége előtt, mindennél jobban szeretném ledogozni! És minél összeszedettebben készülni a következő versenyre. Taktikám nincs, nem készülök rá, mert annál rosszabb…”

Forrai Gábor

„Alakul. Kezdem megszokni a gumit is, de kezdenek elkopni az első betétek. Nagyon jót autóztunk, az első három végig együtt volt. Sajnos Pistibe belecsúsztam az egyes kanyarban, biztos vagyok benne, hogy vizsgálni fogják. Nagyon jót autóztunk!”

Keszthelyi Vivien

„Csupa mosoly vagyok. Sajnos, amikor az első körben át akartam venni az első helyet, Fekete Balázs telibe talált. Visszaestem nem is tudom hányadik helyre, de sikerült feljönnöm a harmadikra. De ezt biztosan vizsgálják. Meg szerettem volna nyerni és jól is indult. Nem is bíztam el magam, csak sajnos telibe vertek, amivel nem lehet mit csinálni. Egy előttem lévő autót sikerült két kör után megelőznöm. Úgyhogy minden jól alakult. Szuperül!”

OB IX. kategória RCM Suzuki Kupa 2. futam

A fordított sorrendben rajtoló RCM kupa mezőnyének vasárnapi első futamán Gorzó és a két György előbb Gábor majd Anett rajtolt az első pozíciókból. A sorrend azonban gyorsan változott, a folyamatos adok-kapokból az első kört Nagy Norbert, Mike Morien és Nagy Dániel teljesítette a leggyorsabban. A folyamatos helycserékből a harmadik körre rajzolódtak ki az erőkülönbségek, Nagy Dániel kiegyensúlyozott versenyzéssel befészkelte magát az első helyre, amelyet taktikus autózással a viadal végéig meg is tartott a holland fiatalok előtt. A 14 éves Mika Morien végzett a második helyen, akit sorrendben honfitársa Lageveld Niels, Tassi Attila, majd Boldizs követett.

Nagy Dániel

„Nagyon elfáradtam, az egyedüli körözés nem volt egyszerű így a végén. A rajtom nem sikerült jól, kifordult a kerekem, próbáltam higgadt maradni és a belső ívet választani, ez nagyon bejött, rögtön tudtam a kijáratnál két pozíciót fogni. Utána két csapattársamat találtam magam előtt és a hármas kanyarban egy jobb kigyorsítással meg tudtam előzni. Próbáltam őket is felhúzni, de sajnos összezárt a mezőny, elől pedig vészesen elmentek a többiek. Fél kör alatt utolértem őket és két nagyon jól időzített előzéssel, sikerült helyezéseket nyernem. Aztán megismétlődött a tegnapi forgatókönyv, igaz mentálisan nagyon nehéz volt, hogy összeszedett maradjak. Végül sikerült, a gumikat is megóvtam, így nagyon boldogok vagyunk!”

Mika Morien

„Ez egy nehéz verseny volt! Az ötödik helyről indultam és egy nagyon jó rajtot követően a második pozícióban fordultam. Aztán egy nagyot harcoltam Nagy Norbival, akit sikerült megelőznöm és a második helyen végeznem. Azt gondolom, hogy lehetséges az első hely, de nem lesz egyszerű…”

 Tassi Attila

„Sajnos tegnap kitört a bal első kerekem, így az utolsó előtti helyről kellett rajthoz állnom. Szerencsére az indulás jól sikerült, már ott három-négy embert megelőztem. Felmentünk a negyedik-ötödik helyig, ott még Norbit sikerült megelőznöm, aztán vonatoztam Mika és Niels mögött, akik nagyon komolyan összedolgoztak. Nielst megpróbáltam megelőzni, de nagyon jól védekezett, boldog vagyok ezzel a negyedik hellyel is.”

OB V. kategória – Swift Cup Europe 3. futam

A Pole Position-ból rajtoló Vnoucsekné Ilus már a rajt után lelassult és lecsúszott az utolsó helyre. Forrai Gábor a rajtnál kiugrott, ezért áthajtásos büntetést kapott. Balogh Zoltán az ötödik helyről rajtolva, folyamatosan jött felfelé. A futam felénél már a második helyen autózott Mészáros Gábor mögött, akit a hetedik körben sikerült meg is előzni. Így átvette a vezetést és tartotta is a leintésig.

Bernula István

„Sikerült a kitűzött célt elérni. Meg kell várni a hivatalos eredményeket, de az előzetes kalkuláció alapján az Országos Bajnokságot sikerült most a hétvégén megnyerni. Az utolsó hétvégétől függetlenül. Az alapvető célkitűzés ez volt, bár nagyon felemás volt mind a három futam. Jó volt az időmérő, az első helyről indultam és vezettem az első versenyt. A négyes kanyarban kiment alólam az autó. Nem tudtam megfogni, tehát ott azonnal véget ért a versenyem. Pont ezért a második versenyen, a mai napon az utolsó helyről indultam. Nehéz volt feljönni, de végül is egy kör alatt felértem az első helyre. Kicsit szerencsém is volt, mert tolakodások és lökdösődések is voltak a futam elején, de aztán nem sikerült megtartanom. Az egy nagyon paprikás verseny volt a ma délelőtti második futam, ahol nagyon sok kontakt volt az autók között. Többször nekem jöttek. Végül a versenybíróság változtatott az eredeti végeredményen, így harmadikként zártam és ezzel eldőlt, hogy ha 11 pontot szerzek az utolsó futamon, és akkor elméletileg megvan a bajnoki cím. Alapvetően erre figyeltem. A harmadik futamban a rajtom jól sikerült, annyira szorosan voltak egymáson az előttem lévők, hogy nem akartam kockáztatni, meg nem is akartam kétes szituációkba belemenni. Volt egy kis ütemvesztésem, amikor a csapattársamat Fekete Balázst utolértem, aki fiatal kora ellenére remekül tartotta az első pozíciót, szerintem a futam feléig. Mindenképpen óvatos voltam. Két körbe telt, mire el tudtam menni mellette, meg az előtte lévő versenyző mellett. Utána kezdtem felzárkózni a hármas élbolyra. Két kör alatt fel is értem rájuk, de igazi támadási lehetőségem nem volt. Nem erőltettem túl. A célomat elértem, úgyhogy nagyon örülök ennek.”

Balogh Zoltán

„Így terveztem, gondoltam, hogy a negyedik helyről (második futam végeredménye) esélyem lehet a harmadik versenyt is megnyerni és sikerült az első öt körben átjönnöm a mezőnyön, bár azt láttam, hogy néhány emberen ez nehéz lesz. Próbáltam minél kiélezettebben és határokon autózni. Amikor bemutatták az utolsó figyelmeztetés táblát, kicsit visszavettem a határokból. Így sikerült megnyernem!”

OB IX. kategória RCM Suzuki Kupa 3. futam

Nagy Dániel bajnokká avatásával és Tassi Attila futamgyőzelmével ért véget a RCM Kupa 3. futama. Izgalmas rajttal vette kezdetét a hungaroringi hétvége harmadik RCM Kupás viadala, ahol a fordított rajtot követően gyorsan változott a sorrend. A „helyezkedős” nyitó körből Boldizs Bence került ki a legjobban, elsőségét egészen a nyolcadik körig tudta tartani. Mögötte azonban folyamatosan ment a harc az előkelő helyekért, Báldi Gergő is sokáig őrizte második pozícióját, azonban Tassi Attilával nem bírta tartani a tempót, aki magabiztos versenyzéssel nyerte a hétvége harmadik megmérettetését, az immár már bajnok Nagy Dániel és a dobogón újonc Boldizs Bence előtt.

Tassi Attila

„A rajtot nagyon jól elkaptam, kapásból két pozíciót sikerült javítanom. Az első nyolc helyen nagyon komoly csatát vívtunk, mindenki volt mindegyik helyen. Nem figyeltem a többiekre, csak előre, így sikerült ellógnom mellettük. Aztán pedig siettem, hogy minél nagyon előnyöm legyen, ami sikerült is! Négy-öt körrel a vége előtt kaptam meg a nyakamba Danit, de akkor már az előnyöm elegendő volt, hogy nyerni tudjak. Így már kényelmesen bementem az első helyen.”

Nagy Dániel

„A verseny nagyon izgalmas volt, viszonylag jót rajtoltam, tudtam, hogy az előttem rajtoló két holland sráccal komoly meccset fogok vívni. Ez így is lett, összejátszottak az elején… Kicsit forrófejű voltam az első körökben, lehettem volna higgadtabb, hiszen a bajnoki címért harcolunk és előttem volt a pilóta, aki mögött szorosan kellett haladnom. Én pedig, kicsit túlerőltettem és hibáztam, elmelegedtek a fékek, de ennek ellenére is sikerült előrébb lépnem. Mentem előre, de az elmelegített fékekkel nem volt egyszerű dolgom és későn eszméltem, hogy vissza kellene hűtenem. Ez a bajnokság szempontjából irdatlan fontos verseny volt, most tudtuk bebiztosítani a bajnoki címünket, ami egyben a második bajnoki címem. Nem találok szavakat, nagyon boldog vagyok! A csapatom egész évben elképesztő munkát végzett, ami kellett ahhoz, hogy idén is bajnokok lehessünk újonc csapatként!”

Boldizs Bence

„Egy nagyon jó rajtot követően az első kört sikerült az első helyen befejeznem, aztán csak előre koncentráltam. Kíváncsian vártam, hogy mi lesz mögöttem, sajnos a verseny közepénél megérkeztek mögém, akkora már elmelegítettem a gumikat, és nem tudtam tartani a lépést a többiekkel. Megelőztek, így akkor már csak arra törekedtem, hogy megőrizzem a harmadik helyet. Végre megvan az első abszolút dobogóm, aminek nagyon örülök! Köszönöm a csapatnak!”

WATZ Túraautó Bajnokság OB I. kategória és OB VII. kategória 3. futam

A Pole pozícióból induló Renault-os Lekeny György rosszul kapta el rajtot. Mind a három Porsche megelőzte és az első kanyar utáni helyezkedésből Bódis Kálmán jött ki a legjobban. Mögötte Fekete Dominik és Lekeny Márk. De már az első célegyenes izgalmakat tartogatott. Lekeny György megpróbálta visszaszerezni a vezető pozíciót Bódis Kálmántól, de az egyes kanyarban a hasonló kanyarív kisebb konfliktust okozott. A két autó koccant: Bódis Kálmán megpörgött, míg Lekeny György autója a pálya szélére, a bukótérbe sodródott és ott leállt. Értékes másodperceket veszítve ezzel. Szerencsére mindkét versenyző folytatta a versenyt, bár Lekeny György kijött a boxutcába, hogy a szerelők ránézhessenek az autóra. Ezután Fekete Dominik átvette a vezetést, mögötte a szintén Porsche-s Lekeny Márk autózott, őket Sánta János követte a Lotus-szal. Közben Fekete Dominik áthajtásos büntetést kapott. Lekeny György pedig körről-körre egyre jobban dolgozza le a hátrányát. A táv felénél már az ötödik helyen autózik és a végére fia mögött a második helyen intették le. Míg Fekete Dominik a harmadik helyen zárta az év utolsó futamát.

Fekete Dominik

„Nagyon jó lett volna, illetve így is jó volt. Nagyon sajnálom, hogy megbüntettek. Igazából fogalmam sincs, hogy miért. Bejöttem, letöltöttem az áthajtásost és utána úgy voltam vele, hogy akkor most körözgessünk. Nagyon mást már nem tudtam csinálni. Elment a motiváció, kicsit elvette a kedvemet, mert azt sem tudtam, hogy miért büntetnek meg. Most így jártunk. Legközelebb jobb lesz.”

Lekeny Márk

„Reménykedtem benne, számítottam arra, hogy a Renault elé kerülünk, de hát ez egy szerencsétlen előzési manővernek volt a kimenetele itt az első kanyar után. Az autó nagyon jó volt, készültünk a csapattal. A rajtomon még mindig akad finomítani való, de már majdnem jó. Jövőre már oda érünk, és rendesen el tudunk indulni. Még mindig ezekkel a pörgő kerekekkel küszködünk, de nem lesz vele probléma. Nagyon jó volt az élen menni. Az autó, gumik, hőmérséklet tökéletes volt minden. Egy elég erős időt tudtam menni folyamatosan a pályán. Élveztem nagyon a második felét.”

Lekeny György

„Míg hideg volt a gumim, addig nem tudtam igazából menni, de ez a délelőtti versenyen is így volt. Aztán bent voltam, jobb pozícióban, én azt gondolom, hogy Kálmán (Bódis) nem hagyott elég helyet, ő meg azt gondolja, hogy rosszul mentem be mellé. 250-es tempónál, egy tized másodperc alatt nehéz megítélni, de biztos, hogyha lehiggadnak a kedélyek, akkor szent a béke és meg tudjuk beszélni. A Renault leállt, de nem tudtam hirtelen, hogy mehetek-e tovább vagy sem. Aztán az első egy-két kanyarban úgy tűnt, hogy stabil. Kijöttem a boxba, megnézték. Mondta a mérnök, hogy mehetünk tovább, úgyhogy nyomtam neki padlón. Ilyenkor dupla hévvel hajt az ember, ha már elrontotta a célegyenes végi első kanyart. Végre volt valami motiváció. Ez a verseny. Ez a technika.”

Bódis Kálmán

„Piros lámpa. Elaludt. Nyomom a gázt. Mentem, nyomtam és azt vettem észre, hogy első vagyok. Nem akartam odaadni senkinek. De kiraktak.” 

Formaautó OB II. kategória 3. futam

A hétvége harmadik futama duplaszorzós volt a Formaautók számára, így az utolsó megmérettetésre három bajnokaspiráns is érkezett: Magyar János, Pődör Balázs és Rónai Tamás személyében. Az időmérő után Magyar indulhatott az élről, de mint azt már a mai első futam forgatókönyve alapján láthattuk, Pődör a leggyorsabb körével át is vette a vezetést Magyar és Rónai előtt. Elsőségét nyolc körön keresztül tudta tartani, hiszen akkor Magyar János visszavette az első pozícióját, ezt a verseny végéig meg is tartotta, a futamgyőzelem egyben az abszolút magyar bajnoki címet is jelentette a fiatal pilótának. Őt Pődör Balázs, Rónai Tamás, majd Fekete Zoltán követte.

Magyar János

„A rajtom az előző futamhoz hasonlóan nem sikerült túl jól, de ezt a köridőkkel tudtam kompenzálni. Három-négy kör kellett, hogy a gumim bemelegedjen, de aztán betapadt és utána gyorsan tudtam menni. Beértem Pődör Balázst, aki a rajtban elment mellettem jó néhány kör eltelt mire fel tudtam zárkózni, a gumik optimálisak lettek, és tudtam támadni. A célegyenes végén a szélárnyékot kihasználva, be tudtam szúrni és egy jó féktávval befértem mellé, és sikerült megelőznöm. Ezzel a győzelemmel sikerült az abszolút magyar bajnoki címet is megszereznünk, amiért egész évben dolgoztunk!”

Pődör Balázs

„Úgy érzem ezen a versenyen sokkal jobban mentem, mint az előző viadalokon. Az első szektorokban mindig tudtam növelni az előnyömet, az egyenesekben tudom lopni a távolságot. Az előző három évben mindig második helyen végeztem a bajnokságban, sajnos ez most is így sikerült!”

Rónai Tamás

„Nem nagyon találom a szavakat, ez az utolsó verseny nagyon hirtelen ért véget, még számolgattam azt, hogy hol tudnék néhány tizedet hozni, hogy gyorsabb köridőket tudjak menni, aztán egyszer véget ért a verseny. Leírhatatlan érzés az, hogy sikerült minden tizenegy futamot megnyernünk az időmérőkkel együtt. A csapat megtette a maximumot, végig megbízható volt az autó, amiért hatalmas hálával tartozom a csapatnak, hiszen nélkülük ez nem sikerülhetett volna.”

Volentér Balázs

„Teljesen elégedett vagyok ennél jobban nem is zárhattuk volna ezt a hétvégét, illetve ezt az évet. Összeért minden, a csapat tökéletesen működött egész évben, főleg ezen a hétvégén, csináltak egy nagyon jó autót, aminek meg is lett az eredménye.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: