DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. május 12. vasárnap
Gyorsasági (Gy)

Gorzó Zsolt : Élek a lehetőséggel...

A Livewire Team támogatója és egyben versenyzője a tőle megszokott gokart versenyek helyett ezúttal más géposztályban méretteti meg magát. Gorzó Zsolt ezennel a George Racing Team színeiben Suzuki Swift- tel indul a Hungaroringen megrendezésre kerülő Hankook RCM Cup soron következő versenyén. Felkészülésében és helytállásában a Livewire Energy rágócukor, ital illetve a Team több tagja is támogatja.

Hogyan jött az ötlet, hogy kipróbáld magad ezen a megmérettetésen?

Régóta szerettem volna kipróbálni a pályaautózásnak ezt a formáját és úgy döntöttem, hogy most élek az adódott lehetőséggel.

Gorzo_Zsolt_RCM



Egyszeri történet ez, vagy lesz folytatása is részedről?

Úgy gondolom, hogy ez lehet a szívemhez közel álló túraautózás első lépcsőfoka. Tulajdonképpen a kötött pályás versenyeket helyezem előtérbe, hiszen ezek a gokart világából már ismertek számomra.

Hogyan készülsz a versenyre?

Jelenleg sehogy. Pénteken fogom megtenni az autóval az első köröket, eddig még csak a Kakucs ringen mentem mindössze öt kört. Tehát hatalmas kihívás elé állítottam magamat. Reménykedek abban, hogy az edzésen sikerül annyit fejlődnöm, hogy szombaton már a mezőnnyel fogok autózni.

Mit tudsz a rendezvényről?

A Rendezvény a Hankook Autós Gyorsasági Országos Bajnokság IX-X-XI-(XII).,a Swift CUP Europe XVIII-XVIX-XX.., az RCM Kupa XI-XII-XIII. futama és az Endurance Bajnokság V. futama. Az érdekessége ennek a rendezvénynek, hogy itt három futam lesz, általában két futam a megszokott. Szombaton két futam kerül megrendezésre és vasárnap a maradék egy.

Köszönöm a riportot és sok sikert kívánok!

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: