DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
Formula-E

Wehrlein először nyert a Formula-E-ben

Történelmi sikert aratott a Porsche kettőse Mexikóban. Pascal Wehrlein és André Lotterer már az edzéseken is kiváló tempót mentek, végül a versenyen is nekik jött ki a lépés.

Szaúd-Arábia után Mexikóváros volt a következő helyszín a Formula-E idei naptárában, ahol a szezon harmadik futamát tartották meg. Az első duplafutamos fordulón a címvédő Nyck de Vries, valamint Edoardo Mortara tudtak diadalmaskodni, utóbbi pedig a pontverseny éllovasaként érkezett meg erre a hétvégére. A Venturi pilótája képes volt átmenteni a jó formáját, miután az időmérő edzésen is kiválóan teljesített és csak kevéssel kapott ki a pole-pozíciós Pascal Wehrleintól.

A rajtnál Mortara megpróbált elmenni Wehrlein mellett, ám a német megtartotta az első helyet, mögöttük pedig gond nélkül eljött mindenki. André Lotterer a harmadik, Jean-Eric Vergne a negyedik, Antonio Felix da Costa pedig az ötödik volt ekkor. Az élmezőnyből ketten is úgy döntöttek, hogy elég korán felveszik a támadó módot, hat perc elteltével előbb Lotterer, majd Mortrata döntött így, nem sokkal később pedig az élen álló Wehrlein is elhatározhat magát.

Utóbbinak ez lett a veszte, Mortara ugyanis azonnal megtámadta és átvette tőle a vezetést. Az első negyedóra után szinte mindenki hasonlóan tett és felvették az első támadó módot, amihez a stadion szakasznál alakították ki az aktiváló zónát. Ez kellett ahhoz, hogy jobban szétszakadjon a mezőny és komolyabb akciók alakuljanak ki, addig ugyanis mindenki a kivárásra játszott.

Fél órával a vége előtt aztán ismét csökkentek a Porsche esélyei, miután a két Techeetah-pilóta átlépte Lotterert, Vergne ráadásul Wehrlein mellett is elment kicsivel később. Bár kiváló tempót mentek, így sem ment minden tökéletesen, a francia pilótának a rádiójával akadtak gondot, Da Costa pedig az első szárnyát törte meg.

wehrlein



A támadó módokat a többség már a verseny első felében letudta, különösen az első ötös, akik úgy tűnt hasonló stratégián vannak. Egy darabig stabilizálódtak a dolgok, 15 perccel a vége előtt viszont Vergne visszaesése okozott izgalmakat, miután a sorozat kétszeres bajnoka elkezdett spórolni az energiával, így viszont egy kör alatt három helyet is bukott. Hasonló bajba került Mortara is, a Porsche két pilótája könnyedén elment mellette, később pedig Frijns is elkapta.

Ez egy hatalmas lehetőség volt Wehrlein és Lotterer kettősének, akik hamar jelentős előnyhöz jutottak, ráadásul, ha kevéssel is, de több energiájuk maradt az egyre inkább leszakadó riválisoknál. A kérdés innentől az volt, hogy a csapat mennyire engedi versenyezni a pilótáit, mivel elég közel maradtak egymáshoz.

A legvégére azonban nem csak ezért lehetett izgulni, mivel a dobogóért hatalmas csata alakult ki, jó néhány helycsere lezajlott, a legtöbb versenyzőnek pedig nagyon számolgatni kellett, hogy célba érjenek. Ennek Vergne lett a győztese, aki jól taktikázott és a támadását is időben indította meg, így felállhatott a pódiumra.

Az élen végül nem történt változás, Pascal Wehrlein megszerezte saját maga és csapata első győzelmét a Formula-E-ben, Lotterer bejött másodiknak, mögöttük pedig Vergne, Da Costa, Mortara, De Vries, Frijns, Buemi, Günther és Dennis zárták az első tízet.

A folytatásban Rómába látogat el a versenysorozat április 9-10 között.

Eredmények:

1. Pascal Wehrlein Porsche  
2. André Lotterer Porsche 0.302
3. Jean-Éric Vergne DS 9.051
4. A.F.da Costa DS 9.975
5. Edoardo Mortara Venturi 18.356
6. Nyck de Vries Mercedes 19.020
7. Robin Frijns Audi 20.232
8. Sébastien Buemi Nissan 23.394
9. Max Guenther Nissan 26.497
10. Jake Dennis BMW 26.829
11. S.Vandoorne Mercedes 27.086
12. Lucas di Grassi Venturi 27.525
13. Nick Cassidy Audi 28.794
14. Oliver Turvey NIO 32.978
15. Sam Bird Jaguar 35.677
16. Oliver Rowland Mahindra 36.047
17. Oliver Askew BMW 36.395
18. Dan Ticktum NIO 44.607
19. Mitch Evans Jaguar 1'02.458
20. S.Sette Câmara Penske 1'21.406
  A.Giovinazzi Penske Kiesett
  Alexander Sims Mahindra Kiesett
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: