DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
Formula-E

FE: Mortara nyert a fordulatos végjátékban

Edoardo Mortara győzött a Diriyah ePrix második futamán. A verseny végső szakaszában nagy csaták alakulhattak volna ki, ám végül a biztonsági autó mögött teltek le az utolsó percek.

Január utolsó hétvégéjén egy duplafutamos fordulóval indult el a Formula-E 2021/22-es szezonja. Az idénynyitót Szaúd-Arábiában tartották, a hétvége lebonyolítása pedig kissé más volt a megszokotthoz képest. Az első futamot még pénteken tartották, akkor a címvédő Nyck de Vries diadalmaskodott, a Mercedes pedig egy kettős győzelemnek örülhetett, miután Stoffel Vandoorne ért be a második helyen.

A szombati napon némileg változtak ugyan az erőviszonyok, ám tavalyi szezon bajnoka továbbra is nagyon gyors volt, így egy szoros küzdelem után megszerezte a pole-pozíciót. Mellőle Edoardo Mortara indulhatott, a második sorból pedig Robin Frijns és Lucas di Grassi várták a piros lámpák kialvását.   

A rajtnál még nem sok változás történt, mindössze Alexander Sims hibázott csúszott ki a bukótérbe, amivel veszített néhány pozíciót, majd kicsivel később Sam Bird autója lassult le és került így az utolsó helyre.

Az első támadó módot az élmezőny tagjai viszonylag korán, még az első tíz percen belül felvették. A sort a tegnap dobogón záró Jake Dennis kezdte a hetedik helyen, majd a környezetében többen is így döntöttek. Mindez eléggé összerázta az első négyest, igaz előzési pozícióba senki sem került még ekkor.

A nagy akciókra ugyanis 26 perccel a leintés előtt került sor, aminek De Vries és Frijns lettek a vesztesei, a csatákból ugyanis a Venturi pilótái kerültek ki győztesen, miután jól gazdálkodtak a támadómóddal. Di Grassi egy rövid időre át is vette a vezetést, de nem sokkal később megelőzte őt Mortara. A két versenyző elég gyorsan meglógott, a címvédő pedig némi levegőhöz jutott a harmadik helyen, miután André Lotterer a negyedik helyen álló Frijns-el viaskodott.



Utóbbiból végül a Virgin versenyzője jött ki jobban, Lotterer ugyanis kicsivel később leszakadt róluk, majd Vergne is átlépte.

Ezek után következett néhány nyugalmasabb perc, de ez csak a vihar előtti csend volt. Mivel Mortara nem tudott igazán nagy tempót diktálni, negyedórával a vége előtt az első hét pilóta szinte teljesen együtt haladt. Ennek lett eredménye De Vries visszaesése is, aki mellett előbb Frijns ment el, később pedig a holland egy elfékezés után Vergne autójával is összeütközött. A Techeetah kétszeres bajnoka el is ment mellette, később pedig jó ütemben vette fel a támadómódot, ráadásul a francia a Fanboostot is használhatta.

Az utolsó tíz percen belül Frijns is előzött egyet és feljött a második helyre, de ennél is jobban megkavarta a lapokat Sims újabb hibája. A Mahindra versenyzője a hetes kanyarnál csapta falnak az autót, emiatt pedig a biztonsági autónak is a pályára kellett hajtania. A műszaki mentés eléggé akadozott, így közben letelt az idő. A végén az a döntés született, hogy az utolsó körben hozzák be a Safety Cart, ám így újabb helycserékre már nem maradt lehetőség.

Ezzel Mortara járt a legjobban, aki megnyerte a második futamot, Frijns pedig megtarthatta a második, Di Grassi pedig a harmadik helyet. A negyedik pozícióban végül Lotterer zárt, mögötte pedig Dennis, Vergne, Vandoorne, Rowland, Wehrlein és De Vries végeztek a legjobb tíz között.

A Formula-E idei szezonja egy szimpla egyfutamos fordulóval Mexikóvárosban folytatódik február 12-én.

Eredmények:

  Versenyző Csapat Különbség 
1. Edoardo Mortara Venturi  
2. Robin Frijns  Virgin Racing  0.451 
3. Lucas di Grassi  Venturi  0.912 
4. Andre Lotterer  Porsche Team  1.125 
5. Jake Dennis  Andretti Autosport  1.646 
6. Jean-Eric Vergne  Techeetah  3.166 
7. Stoffel Vandoorne  Mercedes  3.568 
8. Oliver Rowland  Mahindra Racing  4.235 
9. Pascal Wehrlein  Porsche Team  4.962 
10. Nyck de Vries  Mercedes  5.294 
11. Mitch Evans  Jaguar Racing  5.872 
12. Oliver Askew  Andretti Autosport  6.732 
13. Antonio Felix da Costa  Techeetah  8.693 
14. Sébastien Buemi  DAMS  9.015 
15. Maximilian Gunther  DAMS  9.464 
16. Sam Bird  Jaguar Racing  11.690 
17. Nick Cassidy  Virgin Racing  13.973
18. Sergio Sette Camara  Dragon Racing  14.521 
19. Oliver Turvey  NIO Formula E Team  15.005 
20. Dan Ticktum  NIO Formula E Team  16.744 
21. Antonio Giovinazzi  Dragon Racing  17.681
22. Alexander Sims  Mahindra Racing  6 Laps 
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: