DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
Formula-E

Formula-E: Az F1-nek csatlakoznia kellene hozzánk

A Formula-E vezére felhívta a Formula-1-esek figyelmét arra, hogy hamarosan ideje lenne számukra is az elektromos hajtás felé fordulni, de erre csak úgy van lehetőségük, ha együttműködnek.

Az elektromos szériát alapító és annak azóta is vezérenként tevékenykedő Alejandro Agag a CarAdvise-nak adott interjújában beszélt arról, hogy ma már sajnálja, hogy Bernie Ecclestone nem vette szárnyai alá a Formula-E-t.

„Bernie-nek magához kellett volna ragadnia a Formula-E irányítását” – emlékezett vissza azokra az időkre Agag, amikor alapították a sorozatot. 2014-ben még bőven Bernie Ecclestone volt az F1 vezére, hiszen a Liberty Media csak 2017-ben vásárolta fel a száguldó cirkusz jogait.



„A Formula-E teljesen más, mint az F1, ha a nívóját és a rajongótáborát vesszük figyelembe, de szerintem szorosabb lesz a kapcsolat a jövőben a két sport között. Persze nem tudom, hogy ez valóban megtörténik-e majd, vagy hogy egyáltalán a tulajdonosoknak kedvére való volna-e egy ilyen összeolvadás.”

„A Formula-1-nek lépéseket kell tennie hamarosan az elektromos technológia irányába, ha pedig nem szeretnének partnerségre lépni a Formula-E-vel, akkor várniuk kell 19 évet, mivel a kizárólagossági szerződésünkből még csak 6 esztendő telt el” – utalt Agag az FIA-val kötött szerződésükre, mely értelmében 2014-es indulását követően a Formula-E 25 évig marad az egyetlen tisztán elektromos hajtású formulaautós sorozat.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: