DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
Formula-E

Sosemvolt ütközésért büntethették a BMW-t

A Formula-E santiagói futamán a harmadik helyezett személye a leintés után változott. De vajon jogosan sorolták hátra Alexander Simst, aki elmondása szerint hozzá sem ért a megpördülő Edoardo Mortarához?

Ha egy dolog van még, amiben a Formula-E látványosan gyengébben teljesít más csúcsbajnokságokhoz képest, az a versenyzőkre kirótt büntetések kezelése, amelyek szinte minden hétvégén belezavarnak az időmérők és a futamok végeredményébe – gyakran a leintés után. Még ha a sok versenyzői-, csapat- vagy éppen bírói hibának a túlzsúfolt, egy napba sűrített program és a sok kapkodás is az oka, az esetek mégsem vetnek jó fényt az egyre több nézőt megszólítani igyekvő sportra.

03419002_352



A Santiago ePrix iskolapéldája volt ennek: az időmérő után a pole-t megszerző Lucas di Grassi idejét törölték, amiért nem tartott be egy frissen bevezetett előírást, amely szerint nem is a gyorskörében, hanem a már semmiről sem döntő levezetőkörében túl intenzíven használta a fékjeit (és amit a brazil az egyetemes motorsporttörténet legbutább szabályának nevezett), majd a verseny után is repkedtek az utólagos időbüntetések a mezőnyben az olyan vétségekért, mint a teljes pályás sárga zászló alatti gyorshajtás vagy kisebb koccanások. Ahogy egymást követték a büntetések már a leintést követően, előbb Sam Bird, majd Jerome d’Ambrosio,végül újra Bird került a bajnoki tabella élére (nem beszélve arról, hogy pár percig még a brit pilóta győzelme is veszélyben forgott, amikor a mérlegelés után felmerült a túl alacsony össztömeg gyanúja, de ez végül szerencsére téves riasztás volt).

Az összes büntetés közül viszont a legvitathatóbbnak mindenképpen az számított, amely a harmadik helyen befutó Alexander Simst egy 19 másodperces időhozzáadás segítségével a 7. pozícióba sorolta vissza, Daniel Abtot juttatva fel így a dobogóra még éppen a ceremónia kezdete előtt. A BMW-t vezető Simst ütközés okozásáért szankcionálták a versenybírók, mert megítélésük szerint a sikánban nekikoccant az előtte haladó Edoardo Mortarának, aki megpördült ennek hatására. Az alábbi videó indítás után rögtön a szóban forgó ütközéshez ugrik, már ha történt ilyen egyáltalán!

Merthogy maga Sims váltig állítja, hogy nem ért hozzá Mortara Venturijához, és a svájci saját hibájából csúszott meg előtte.

„Őszintén szólva semmiféle érintkezést nem éreztem. Ha valami volt is, akkor annak a legenyhébb simításnak kellett lennie, és az pörgette meg. A leintés után azonnal a versenybírókhoz mentem, nem azért, hogy kimosdassam magam, hanem csak hogy elmondjam az őszinte véleményem, mert én valóban nem éreztem semmilyen ütközést” – összegezte Sims az Autosportnak.

„Nagyon közel voltunk egymáshoz, de nem tűnt úgy, hogy összeértünk volna. Megnézzük különféle kameraszögekből, mert ha mégis lett volna köztünk valami, akkor fölteszem a kezem és elfogadom a büntetést. Én mindenesetre így láttam.”

A BMW is osztotta a pilóta álláspontját, és óvást nyújtottak be az FIA-nál, további videókkal próbálva alátámasztani, hogy nem történt kontakt a két versenyző között. A versenybírók azonban elutasították az óvási kérelmet, és az általuk korábban megállapított eredményt tették hivatalossá.

sims_1

Mortara, aki minimális időveszteséggel úszta meg a megpördülést, és végül negyedikként rangsorolták, természetesen Simsszel ellentétes álláspontot képvisel. „Nem tartom túl okos dolognak, amit csinált, de elkövetett egy kis hibát és meg is fizetett érte, én magam pedig összességében elégedett vagyok a 4. hellyel, és nem nagyon foglalkoztat, hogy mi történt Alexanderrel.”

Sims újoncként érkezett a Formula-E-be az ötödik szezonban a BMW-vel, így eleinte nem támasztott túl nagy elvárásokat önmagával szemben, ehhez képest viszont hamar felvette a tempót a mezőny egyik legerősebbnek tartott technikájában. Az elmúlt két futamon azonban egészen szélsőséges okokból csúszott le a dobogóról: Marrakeshben csapattársával, Antonio Felix da Costával ütközött az élen, most pedig jött ez a talán jogtalan büntetés.

„Gyorsan magam mögött tudom hagyni a frusztrációt” – mondja az elmúlt hetek történéseiről Sims. „Sőt, gyakran meg kell csípnem magam, hogy elhiggyem, mennyire kellemes helyzetben vagyok: három versenyen vagyok túl a Formula-E-ben, és már két dobogóm lehetne, közülük akár egy győzelem is.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: