DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
Formula-E

McNish: Kellett a támadó mód a Formula-E-be

Az Audi csapatfőnöke annak ellenére mondja ezt, hogy csapata egyébként nem futott különösebben jó versenyt. A skót szerint ez felkavarja kellően az állóvizet a sorozatban.

A Formula-E újítása, az úgynevezett támadó mód Rijádban, a 2018-19-es szezon nyitányán debütált a pályán, élesben. Ennek segítségével, ha a versenyzők ráhajtanak egy az ideális ív mellett fekvő pályaszakaszra, 200-ról 225 kW-ra nő autójuk teljesítménye néhány másodpercre, ezzel elősegítve az előzési kísérleteket. Ami azt illeti, ezekből volt is elég, még annak ellenére is, hogy egyébként a rijádi pálya még az átlag bajnokságbeli helyszínekhez képest is kifejezetten szűk volt.

Allan McNish, az Audi csapatfőnöke alapvetően nem lehetett különösebben elégedett versenyzői elért helyezéseivel (Daniel Abt nyolcadik lett, Lucas di Grassi eggyel mögötte futott be), ennek ellenére a skót úgy véli, a versenynek jót tesz az újítás, ugyanis ez kellően megkavarja az erőviszonyokat.

audife



„Amikor a versenyzők használták ezt a lehetőséget, csaták alakultak ki azon a környéken” - nyilatkozott McNish a Motorsport.com portálnak. „Kicsit tehát így megkavar mindent, és hát ugye ez is volt mindig a cél. Ez egyáltalán nem baj, ugyanis az előzés képességét el kell sajátítania a versenyzőnek, ezekből pedig néhányan igen erőseket mutattak. Felipe Massa például 37 évesen is elég király volt!”

„Jó lehetőségeket kínált ez a megoldás, mindenképp érdemes vele foglalkozni a jövőben is. Ennek is köszönhetően kemény a verseny, ez pedig egyáltalán nem baj.”

A bajnokság első embere, Alejandro Agag szerint a támadó mód részletei még nem véglegesek, és elképzelhetőek lesznek majd még kisebb változtatások benne.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: