DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 21. szombat
Formula-E

Óriási feszültségek, Di Grassi az élre állt

A brazil a pole-ból indulva megnyerte az első montreali futamot, Buemi viszont „csak” a negyedik helyig tudott előrejönni a számára roppant kalandosan alakuló versenyen, így hatpontos hátrányba került a finálé előtt.

FRISSÍTÉS: Sebastien Buemit utólag kizárták a versenyről!

Itthoni idő szerint szombaton 22 órakor startolt el a Formula-E montreali idényzárójának első futama, amelynek Lucas di Grassi a pole-ból, míg Sebastien Buemi a második edzésen bemutatott autótörését követő akkumulátorcsere miatti hátrasorolás következtében csak a 12. pozícióból vághatott neki. A brazil a start után is megőrizte a vezetést, a címvédő azonban elóvatoskodta az első métereket, így bekerült a darálóba és több helyet is visszacsúszott.

Míg Di Grassi apránként építgette az előnyét Stephane Sarrazin és Felix Rosenqvist előtt – ők ketten egy ízben kis híján össze is koccantak utóbbi előzési kísérlete közben –, Buemi egyesével lépdelt előre a mezőnyben, s a féltávhoz közeledve már felért a pontszerzők közé. Az első komolyabb incidens éppen mögötte történt: Heidfeld próbálta előzni Duvalt, utóbbi azonban a falra szorította a németet, aki keresztbe forgatta őt, míg a német kitört kerékkel volt kénytelen félreállni és feladni a küzdelmet – Duval később emiatt áthajtásos büntetést kapott.

 

A baleset pedig másképp is hatással volt a versenyre: a teljes pályás sárga zászlós szakaszt kihasználva mindenki a bokszba hajtott a kötelező autócserékre, Di Grassi csapattársa, Daniel Abt pedig feltartotta Buemit befelé menet! Ezzel azonban még nem volt vége: a svájci épp Abt előtt ért vissza a pályára, aki eltalálta őt hátulról, amikor a Renault e.dams pilótája lassított – a bajnoki éllovas igencsak ingerülten vette tudomásul mindezt.

A versenyirányítás ugyan vizsgálta a történteket, de végül egyik érintettet sem büntették (pedig még a leintés után is összeszólalkoztak), így mindketten folytathatták a felzárkózást. Egészen addig, amíg José María López hibájának köszönhetően be nem küldték a biztonsági autót: ekkor Buemi már hatodik volt, Di Grassi előnye viszont elolvadt az autócserék során második helyre feljövő Jean-Eric Vergne-nyel szemben.

Az újraindítást követően Buemi azonnal elment csapattársa, Prost mellett, de nem sokkal később Abt is követte. Pár kör elteltével még egy pozíciót javítottak, miután Rosenqvist nekikoccant a falnak, így Buemi már a negyedik helyen haladt. Ennél azonban már nem került előrébb – hiába támadta az utolsó körben kőkeményen Sarrazint –, s mivel Di Grassi kivédekezte Vergne támadásait és megnyerte a viadalt, Buemi idén először elveszítette éllovas pozícióját: brazil riválisa hatpontos előnyre tett szert a vasárnapi finálé előtt. A bajnokság tehát roppant kiélezett az évad utolsó futama előtt – jöhet a mindent eldöntő utolsó versenynap!

Az első futam végeredménye:



fe-eredmeny-1

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: