DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 21. szombat
Formula-E

Párizs ePrix: Amikor a történelemre rátelepszik az autósport

A munkások a közúti forgalommal, a friss, fekete aszfalt pedig a macskakővel keveredve kelt szürreális látványt a barokk építészet és a posztmodern világ találkozásakor. Párizsban jár a Formula-E.

The class of 2016-17 arrive in Paris



A hétvégén Párizst veszi célba a Formula-E, ahol a tavalyi évet követően idén is az egyik leghíresebb téren, az Invalidusok háza körül száguldanak majd az elektromos autók. Ez a bizonyos Invalidusok háza tulajdonképpen egy épületegyüttes, amely egy templomot és több hadtörténeti múzeumot foglal magában. Már csütörtökön ellátogattunk a helyszínre, amikor még javában zajlottak a pálya felkészítésének munkálatai, egyúttal viszont még nyitottak voltak az utak a forgalom számára is. Az erre járó autóknak pedig igazi kényeztetésben lehetett részük, hiszen aszfalton gurulhattak végig azokon a helyeken is, ahol pedig a kezdetektől fogva macskaköves borításból állt a kocsiút. A verseny miatt persze elengedhetetlen volt ilyen borítás lefektetése, ez viszont egy speciális, felszedhető aszfaltréteg, a Formula-E távozását követően tehát mindent vissza lehet majd állítani az eredeti, történelmi állapotába.

Ilyen felszedhető aszfaltra több helyen is szüksége van a rendszerint nagyvárosok közepét megcélzó sorozatnak - például az első két szezonban látogatott londoni Battersea Park sétányai is alkalmatlanok lettek volna a versenyzésre ilyen "gyorstelepítésű futófelület" nélkül.

Az Invalidusok házától pedig "kőhajításnyira", tulajdonképpen egy térrel odébb magasodik az Eiffel-torony, ami remek háttérként szolgál majd a szombati események során.

Galéria az előkészületekről:

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: