Steward
Gobodics Tamás
Pontállások Versenynaptárak Pilóták Csapatok
2019. június 16. vasárnap
Formula-E

Formula-E: 16 ezred döntött a pole-ról

Kiélezett csatát vívott két korábbi F1-es az időmérőn Berlinben. Végül Buemi elbukta a pole-pozíciót, fő ellenfele, a bajnoki éllovas di Grassi azonban csupán a 10. helyről indulhat ma délután.

Két szabadedzés után nehéz lett volna megjósolni, milyen eredménnyel zárul a Formula-E berlini versenyének időmérő edzése, az első tréninget ugyanis a két bajnoki esélyes, Sebastien Buemi és Lucas di Grassi zárta az első és harmadik helyen, a másodikon azonban már a legjobb tízben sem voltak. A NEXTEV TCR csapat – a tavalyi bajnokság nyertese – szemlátomást előrelépést tett, Oliver Turvey második lett a reggeli tréningen, a címvédő Nelson Piquet Jr. pedig leggyorsabb a másodikon. Jól szerepelt a Párizsban remeklő DS Virgin csapat is.

A bajnoki pontversenyt 9 ponttal vezető di Grassit az első kvalifikációs csoportba sorolták, ahol második helyen végzett és kikapott Turvey-től – mögöttük az egyaránt kisebbet hibázó Sarrazin és Frijns végzett.

A második csoport négy versenyzője is jobb kört teljesített az első társaságnál, ez pedig azt jelenti, hogy di Grassi már itt elveszítette az öt résztvevőből álló Superpole-ba bekerülést, ezzel a rajtelsőségre való esélyét. Jean-Eric Vergne rendkívül erős 57.6-os kört rakott össze, mögötte Abt, Bird és a majdnem falban kikötő Prost végzett.

Nick Heidfeld volt a leggyorsabb a harmadik csoportban, csupán egy tizedmásodpercre elmaradva Vergne-től, az ötös második legjobb körét pedig az edzésgyőztes Piquet futotta meg. Az utolsó hat perc tagjai közül a szabadedzésen falnak ütköző Sebastien Buemitől lehetett leginkább egy erős eredményre számítani, aki meg is felelt a várakozásoknak, fergeteges 57.3-as kört autózott az e.Dams autójával. Az igazi meglepetést az etapban Bruno Senna okozta, aki Vergne-t megelőzve a második helyre jött fel.

A Superpole névsorát Buemi, Senna, Heidfeld, Vergne és Abt adta, ötből négyen komoly F1-es tapasztalattal rendelkező pilóták. A négy csoport összesített eredménye azt jelentette, hogy Lucas di Grassi mindössze a 10. helyről várhatta a délutáni versenyt. A meg-megvillanó Piquet a 7. rajtpozíciót biztosította be.

Abt 57.8-as kört autózott elsőre, amit Nick Heidfeldnek nem sikerült megdöntenie, miután egy jobbkanyarban eltalálta a falat, felfüggesztése pedig megsérült. Vergne 41 ezredmásodperccel megelőzte Abtot, a következő pillanatban pedig kis híján eltalálta a bokszból rossz pillanatban kihajtó Bruno Sennát. A brazil csupán Heidfeldet tudta megelőzni.

Buemi a csoportkörben fél másodperccel jobb időt ment Vergne-nél, az utolsóként pályára hajtó svájci végig a Virgin versenyzőjéhez hasonló szektoridőket autózott, de végül 0,016 másodperccel elmaradt hozzá képest. Jean-Eric Vergne szezonjának első, pályafutása negyedik rajtelsőségét szerezte meg, innen törhet 16 órakor első futamgyőzelmére. Buemi, Abt, Senna és Heidfeld alkotja a 2016-os Berlin ePrix további rajtsorrendjét.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?