Steward
Admin
Pontállások Versenynaptárak Pilóták Csapatok
2019. augusztus 18. vasárnap
Formula-E

Buemi a pole-ban, az első sor a Renault-é

Sebasitien Buemi és Nicolas Prost kisajátították az első rajtsort az e.dams Renault számára a Formula-E pekingi szezonnyitóján. A címvédő Nelson Piquet Jr. a legutolsó helyre kvalifikált.

A kvalifikáció előtt ezúttal is négy csoportba sorsolták a versenyzőket, ám kettő most csak négy főt tartalmazott Jarno Trulli csapatának hiányában. A szabályok azonban némileg változtak az előző szezonhoz képest: ezúttal kevesebb idő állt rendelkezésre a csoportok számára, így mindenkinek csak egy gyorskör megtételére volt lehetősége a tavalyi kettő helyett. Így viszont maradt idő arra, hogy a négy csoport lefutása után immár egy utolsó fordulót is tartsanak, amely során az addigi öt leggyorsabb pilóta kapott még egy esélyt a rajtrács első helyeinek eldöntésére.

Az első csoportba került a már az edzéseken is fékhibák által hátráltatott, és így csak néhány kör megtételére képes Nelson Piquet Jr., akinek szörnyű hétvégéje tovább folytatódott, hiszen nem csak saját fordulójában bizonyult a leglassabbnak, hanem végül az összképet tekintve is, így a bajnoki címvédő a legutolsó helyről várja majd a futam rajtját.

CSDskMDWUAALH6W

A nyitó kvartettben Daniel Abt érte el a legjobb időt, de hamar visszacsúszott - a következő csoport minden tagja megelőzte őt, és ekkor Nicolas Prost ugrott az élre az e.dams volánjánál. A harmadik csoportból ketten előzték meg a franciát: saját csapattársa, Sebasien Buemi, valamint egy másik francia, Jean-Eric Vergne.

Az utolsó ötös aztán már nem tudott beleszólni a legjobb helyezések sorsába: Vergne csapattársa, Sam Bird csak 9. lett, megelőzve Jerome d’Ambrosiót, aki a falat is érintőre vette gyorsköre során.

A superpole-ra az első öt helyezett Buemi, Vergne, Prost, Heidfeld, di Grassi jutott be, ahol például a WTCC rendszeréhez hasonlóan, fordított sorrendben egymás után futhattak egy-egy kört.

Di Grassi volt az első kihajtó, de az 1-es kanyarban elfékezte magát, ez a hiba pedig elég volt ahhoz, hogy az utána következő Heidfeld könnyedén elé kerüljön a tabellán. Prost aztán a német idején is héttizedet faragott sárga-kék Renault-jával, kihasználva a pálya minden centiméterét. Vergne érkezésével aztán újabb hibát láthattunk, a francia már az első kanyarban csúnyán elfékezte a DS Virgint, be sem tudta venni a kanyart, így ki is húzta magát a pole-ért folyó harcból. „Tudni akarom, mi a fene van ezekkel a fékekkel” - szólt csapatához a rádión Vergne.

di-grassi-fp2-news

Az utolsóként érkező Buemi leggyorsabb részidővel rendelkezett az első szektorban, de rögtön utána hibázott is, így a célba érkezéséig kérdéses, volt, hogy képes lesz-e felülmúlni csapattársát. Végül sikerült neki, nem is kicsi, majdnem háromtizedes különbséggel, így megszerezte a pole-pozíciót a ma közép-európai idő szerint 10 órakor startoló futamra. Prost lett a második, így az e.dams Renault képében a Formula-E rövid történetében először sajátította ki egy csapat az első rajtsort.

Érdekes következtetéseket lehet levonni a rajtrács hátsó részére pillantva is: itt tanyázik az a két csapat, amelyek az első szezonban használt motort és váltót használják, vagyis az Aguri, akik önszántukból, és az Andretti, akik kényszerből, saját rendszerük működésképtelensége miatt tartottak ki a McLaren által kifejlesztett egység mellett. Rajtuk kívül a China Racing versenyzői kerültek még a leglassabb hatos közé, akiknek láthatóan nem sikerült olyan jól a hétvégére való felkészülés, mint riválisaiknak.

Az F1-es világbajnok Jacques Villeneuve a 12. helyre kvalifikált első FE-hétvégéjén, miközben venturis csapattársa, Stephane Sarrazin a 6. lett.

 

Az időmérő végeredménye:

 

  Versenyző Csapat Csoport Superpole
1  Sebastien Buemi Renault e.Dams 1:37.488 1:37.297
2  Nicolas Prost Renault e.Dams 1:38.206 1:37.581
3  Nick Heidfeld Mahindra 1:38.512 1:38.339
4  Lucas di Grassi ABT Audi Sport 1:38.519 1:39.539
5  Jean-Eric Vergne DS Virgin 1:38.028 2:21.284
6  Stephane Sarrazin Venturi 1:38.645  
7  Bruno Senna Mahindra 1:38.761  
8  Loic Duval Dragon 1:38.859  
9  Sam Bird DS Virgin 1:38.884  
10  Jerome d'Ambrosio Dragon 1:39.058  
11  Daniel Abt ABT Audi Sport 1:39.220  
12  Jacques Villeneuve Venturi 1:39.665  
13  Robin Frijns Andretti 1:39.672  
14  Simona de Silvestro Andretti 1:39.681  
15  Oliver Turvey NEXTEV TCR 1:39.734  
16  Antonio Felix da Costa Team Aguri 1:40.295  
17  Nathanael Berthon Team Aguri 1:40.386  
18  Nelson Piquet Jr. NEXTEV TCR 1:40.638  
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?