DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
Formula-E

Legális Svájcban az autóversenyzés

1955 óta tiltva volt, a Formula-E-nek sikerült elérnie, hogy enyhítsenek a törvényen: hat évtized után az elektromos bajnokság lehet az első verseny, amelyet az országban rendeznek.

Az 1955-ös év júniusában történt a Le Mans-i katasztrófa néven ismert tragédia, amely Pierre Levegh balesete következtében 84 halállal és 120 sérüléssel járt – ez a motorsport történetének legtragikusabb napja. Az eset után számos ország betiltotta az autóversenyzést, amíg a pályákat biztonságosabbá nem tették. Köztük Svájc is, ahol a tilalom hat évtizeden keresztül tartott. 1982-ben tartottak egy világbajnoki F1-es Svájci Nagydíjat, de a szomszédos Franciaországban rendezték.

A Formula-E azonban a svájci versenyzőnővel, Simona de Silvestróval a közelmúltban bemutatózott Genf utcáin, célja pedig az, hogy két év múlva (a 2016-17-es szezonban) versenyt rendezzen az országban. A törvényeket úgy enyhítették, hogy ez lehetővé váljon – köszönhetően a Formula-E svájci partnerei, a Julius Baer és TAG Heuer közbenjárásának. Korábban, 2007-ben egyszer már úgy tűnt, az autósport törvényessé válhat az országban, de a felsőház akkor visszautasította az alsóház indítványát. A 2015-ös módosítás kizárólag az elektromos versenyzésre vonatkozik.

 



„Nagyon boldogok vagyunk, hogy megkaptuk a lehetőséget, hogy a Formula-E-t Svájcba vigyük, szeretnénk köszönetet mondani svájci partnereinknek erőteljes támogatásukért” – mondta Alejandro Agag, az elektromos bajnokság vezérigazgatója. „Most a verseny részletein fogunk dolgozni, köztük azon, hogy kiválasszuk a várost, amely a házigazda lesz.”

A hétvégi, Miamiban tartott versenyhétvégén Agag utalásokat tett arra, hogy ugyancsak a harmadik szezonban Kanada is a versenynaptárba kerülhet. „Reggel Montreal polgármesterével találkoztunk, és különösen pozitívak vagyunk egy ott rendezendő verseny lehetőségeivel kapcsolatban. Természetesen még sok mindent véglegesítenünk kell.”

A korábban F1-ben is feltűnő Richard Branson, aki a Virgin csapat révén érdekelt a sorozatban, különös hangvételű nyilatkozatban állt Agag mellé. „Rendszeresen járok Montrealba sportesemények, mint a Formula-1 miatt, és rengeteg pénzt költök el ott. Sokat szórakozok és partizok is” – indokolta, miért lenne jó választás a kanadai nagyváros.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: