DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2025. december 5. péntek
F2/F3

F3: Thai győzelem, nulláztak az üldözők

Thai győzelem született a Formula-3 sprintfutamán a Hungaroringen, a McLaren támogatottja szépen küzdötte fel magát a dobogóra. Camara riválisai nulláztak, karnyújtásnyira a bajnoki címtől a brazil.

Rajt-cél győzelmet aratott a Hungaroringen a Campos versenyzője, Tasanapol Inthraphuvasak a Formula-3 szombati sprintfutamán. A thai pilótát a futam első felében a második helyről induló beugró újonc, James Hedley szorongatta, a verseny végére azonban lecsúszott a dobogóról a brit versenyző. 

Inthraphuvasaknak a későbbiekben a sprint hajrájában igazán magára találó McLaren-juniorra, Ugo Ugochukwura kellett odafigyelnie, aki azonban nem tudta kihasználni az adódó lehetőséget az utolsó körös csatában, így be kellett érnie a második hellyel. A dobogó legalsó fokára a korábbi F1-es pilóta Alexander Wurz fia, Charlie Wurz állhatott fel.



Az összetettbeli éllovas Rafael Camara a nyolcadik helyen zárt, így igazán közel került ahhoz, hogy a holnapi főfutamon – amelyet a pole-pozícióból kezdhet majd meg – bebiztosítsa idei F3-as bajnoki címét. Legfőbb riválisai, Nikola Tsolov és Tim Tramnitz az elrontott időmérő után csak a középmezőnyben zártak, így közeledett hozzájuk a tabellán az Aston Martin spanyol fiatalja, Mari Boya. Ezzel izgalmas csata alakulhat ki a bajnoki második helyért.

Az F3 mogyoródi küzdelmei holnap a főfutammal érnek véget, amely 8:50-kor kezdődik majd.

A Formula-3 mogyoródi sprintfutamának végeredménye:

Helyezés Pilóta Csapat
1 T. Inthraphuvasak Campos Racing
2 Ugo Ugochukwu Prema Racing
3 Charlie Wurz Trident
4 James Hedley AIX Racing
5 James Wharton ART Grand Prix
6 Brando Badoer Prema Racing
7 Mari Boya Campos Racing
8 Rafael Câmara Trident
9 Théophile Naël Van Amersfoort Racing
10 Gerrard Xie Hitech TGR
11 Tuukka Taponen ART Grand Prix
12 Santiago Ramos Van Amersfoort Racing
13 Tim Tramnitz MP Motorsport
14 Roman Bilinski Rodin Motorsport
15 Nikola Tsolov Campos Racing
16 Louis Sharp Rodin Motorsport
17 Noah Strømsted Trident
18 Callum Voisin Rodin Motorsport
19 B.del Pino MP Motorsport
20 L.Van Hoepen ART Grand Prix
21 Christian Ho DAMS Lucas Oil
22 N.Marinangeli AIX Racing
23 M.K.Stenshorne Hitech TGR
24 Nikita Johnson Hitech TGR
25 Matías Zagazeta DAMS Lucas Oil
26 Ivan Domingues Van Amersfoort Racing
     
DNF Noel León Prema Racing
DNF Brad Benavides AIX Racing
DNF Nicola Lacorte DAMS Lucas Oil
DNF A.Giusti MP Motorsport
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: