DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2025. december 5. péntek
F2/F3

F2: Red Bull-junior diadalát hozta a sprint

Egy Red Bull-junior és egy McLaren-támogatott zárt a Formula-2 sprintfutamának első két helyén Mogyoródon. A bajnoki küzdelem tovább fokozódik, szinte semmi sem választja el egymástól a top ötöt.

Josep María Martí győzelmét hozta a Formula-2 sprintfutama a Magyar Nagydíj versenyhétvégéjének szombati napján. A spanyol pilóta a pole-pozícióból indulva volt képes megtartani az első helyét, noha a mögötte érkezők nagyon komoly nyomás alá helyezték. Először csapattársa, a szintén camposos Arvid Lindblad tapadt rá, de istállójuk figyelmeztette őket arra, hogy az egymás elleni csatával a saját versenyüknek is ártanak. 

Ezután Lindblad kissé visszaesett, míg az élen álló spanyolra a McLaren fiatalja, Alex Dunne kezdett el tapadni. Miután a rodinos arra panaszkodott, hogy a spanyol féktesztelte a biztonsági autó mögött, csapata azonban nem jelentette az esetet, az utolsó kör végén kemény csatába kezdett a páros. Az írt kicsit le is terelte a pályáról Martí, így végül maradt az élen. Lindblad azok után, hogy a verseny első felében a győzelemre pályázott, a dobogóról is lecsúszott végül, miután a szépen előretörő Jak Crawford maga mögé utasította őt a negyedik helyre. 



Mivel a bajnoki összetett élmezőnyének többi tagja is – az éllovas Leonardo Fornaroli, valamint a vele majdnem összeakadó Richard Verschoor, illetve Luke Browning is – pontszerző helyen végzett, így a bajnokság továbbra is rendkívül szoros, csupán néhány pont választja el egymástól az első öt versenyzőt. 

Fornaroli holnap növelheti előnyét az összetettben, mivel a vasárnapi főfutam második helyéről rajtolhat majd csapattársa, Roman Stanek mögül. A versenyt 10:20-tól rendezik a mogyoródi aszfaltcsíkon.

Frissítés: Luke Browningot öt másodperces időbüntetéssel sújtották, mivel a Victor Martins-nel való csatája közepette elhagyta a pályát, ezzel pedig előnyre tett szert. A brit ezzel kicsúszik a pontszerző helyek közül. Arvid Lindblad szintén 5 másodperces büntetést kapott ugyanezen okból, ezzel a tizedik helyre csúszott vissza.

A Formula-2 mogyoródi sprintfutamának végeredménye:

Helyezés Pilóta Csapat
1 Pepe Martí Campos Racing
2 Alex Dunne Rodin Motorsport
3 Jak Crawford DAMS Lucas Oil
4 Arvid Lindblad Campos Racing
5 Luke Browning Hitech TGR
6 Victor Martins ART Grand Prix
7 L.Fornaroli Invicta Racing
8 R.Verschoor MP Motorsport
9 Oliver Goethe MP Motorsport
10 Dino Beganovic Hitech TGR
11 Kush Maini DAMS Lucas Oil
12 Joshua Duerksen AIX Racing
13 Roman Staněk Invicta Racing
14 Gabriele Minì Prema Racing
15 Ritomo Miyata ART Grand Prix
16 Amaury Cordeel Rodin Motorsport
17 Sami Meguetounif Trident
18 R.Villagómez Van Amersfoort Racing
19 Max Esterson Trident
20 John Bennett Van Amersfoort Racing
21 Cian Shields AIX Racing
     
DNF S.Montoya Prema Racing
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: