Az idei F2-es bajnoki cím sorsáról döntő finálé első felvonását, a sprintfutamot tartották ma Abu Dhabiban. A tabella első két helyén álló pilótát, Gabriel Bortoletót és Isack Hadjart mindössze fél pont választotta el egymástól az összetettben a futam előtt, a brazil a rajtrács kilencedik, a francia pedig a hatodik helyéről rajtolt a sprinten. A pole-pozícióban Amaury Cordeel sorakozott fel Joshua Dürksen előtt. A premás Andrea Kimi Antonellinek betegség miatt ki kellett hagynia a szombati versenyt.

A Red Bull-junior Pepe Martí rajtolt nagyon szépen, átvette a vezetést a start után, míg Cordeel a harmadik helyig esett vissza. Egy, a mezőny közepén történt megforgás miatt nagy volt a kavarodás az első körben: Bortoleto az ötödik helyig jött fel, Hadjar pedig egy összeérés után, sérült első szárnnyal a 11. pozícióig esett vissza, de rögtön el is kezdett felzárkózni. Paul Aron, akinek szintén volt még matematikai esélye a bajnoki címre, a hatodik volt.

Pár körön belül Bortoleto nyugodt versenyzéssel a második helyig tört előre, míg francia riválisa még mindig a pontszerző pozíciókon kívül haladt. A brazil bajnoki éllovas lassan elkezdte ledolgozni bő négy másodperces hátrányát a futamot vezető Martíhoz képest, míg mögötte hatalmas csata zajlott a maradék pontszerző helyekért. A verseny második felében Bortoleto nem volt képes beérni az élen álló spanyolt, így Martí simán zsebelte be első futamgyőzelmét a szezonban. Hadjar három pontot mentett Dürksen kiforgásának és Cordeel büntetésének köszönhetően, Aronnak pedig nem volt elég a megszerzett harmadik hely, hivatalosan is kiszállt a bajnoki címért folyó csatából.
Bortoleto előnye így 5 és fél pont Hadjarral szemben a vasárnapi főfutam előtt, ahol kiderül, ki nyeri a juniorkategóriák csúcsának számító széria idei bajnoki címét. A versenyt holnap 10:25-től rendezik.
A Formula-2 sprintfutamának végeredménye:
| Hely | Pilóta | Csapat |
| 1 | Pepe Martí | Campos Racing |
| 2 | G.Bortoleto | Invicta Racing |
| 3 | Paul Aron | Hitech Pulse-Eight |
| 4 | Dino Beganovic | DAMS Lucas Oil |
| 5 | Oliver Bearman | Prema Racing |
| 6 | Isack Hadjar | Campos Racing |
| 7 | Luke Browning | ART Grand Prix |
| 8 | R.Verschoor | MP Motorsport |
| 9 | Jak Crawford | DAMS Lucas Oil |
| 10 | Oliver Goethe | MP Motorsport |
| 11 | L.Fornaroli | Rodin Motorsport |
| 12 | Ritomo Miyata | Rodin Motorsport |
| 13 | R.Villagómez | Van Amersfoort Racing |
| 14 | Amaury Cordeel | Hitech Pulse-Eight |
| 15 | Max Esterson | Trident |
| 16 | John Bennett | Van Amersfoort Racing |
| 17 | C.Mansell | Trident |
| 18 | Kush Maini | Invicta Racing |
| 19 | Cian Shields | PHM AIX Racing |
| 20 | Victor Martins | ART Grand Prix |
| DNF | Joshua Duerksen | PHM AIX Racing |
| DNS | A.K.Antonelli | Prema Racing |