Az F1-es harmadik szabadedzés és időmérő között került sor a Formula-2-esek sprintversenyére. Nem meglepő módon az egyik főszereplő a biztonsági autó volt, amelyet már az első körben pályára kellett küldeni, miután Victor Martins állt a falba az első kanyarban. Aztán alig indult újra a futam, a hatodik körben ismét érkezett a safety car, miután Pepe Marti vágta bele a szalagkorlátba a versenygépét.

A verseny vége felé a bajnokságot vezető Zane Maloney okozott kalamajkát: előbb a Loews-visszafordítóban próbált előzni, majd a Rascasse-ban csúszott bele hátulról az ellenfelébe, utána pedig meg is forgatták, így hat körrel a vége előtt piros zászlós megszakítást váltott ki.
Az élen Taylor Barnard viszont minden balhéból kimaradt, így hiába kergette közelről őt még a verseny elején egy darabig Gabriel Bortoleto, a brit újonc az újraindítást követően megszerezte pályafutása első F2-es győzelmét. A dobogót Dennis Hauger tette teljessé, míg az F1-es ülésre legjobb esélyekkel pályázó két Prema-pilóta közül Andrea Kimi Antonelli negyedik lett, Oliver Bearman pedig egy falkoccanás után a 11. helyen futott be. Maloney riválisai a barbasodi hibája ellenére is csak pár pontot hoztak rajta, hiszen Paul Aron hetedik, Isack Hadjar nyolcadik lett.

Az F2-es sprintfutam végeredménye:
| 1. | Taylor Barnard | PHM AIX Racing |
| 2. | Gabriel Bortoleto | Invicta Racing |
| 3. | Dennis Hauger | MP Motorsport |
| 4. | Andrea Kimi Antonelli | Prema Racing |
| 5. | Franco Colapinto | MP Motorsport |
| 6. | Roman Staněk | Trident |
| 7. | Paul Aron | Hitech Pulse-Eight |
| 8. | Isack Hadjar | Campos Racing |
| 9. | Enzo Fittipaldi | Van Amersfoort Racing |
| 10. | Zak O'Sullivan | ART Grand Prix |
| 11. | Oliver Bearman | Prema Racing |
| 12. | Juan Manuel Correa | DAMS Lucas Oil |
| 13. | Jak Crawford | DAMS Lucas Oil |
| 14. | Amaury Cordeel | Hitech Pulse-Eight |
| 15. | Rafael Villagómez | Van Amersfoort Racing |
| 16. | Richard Verschoor | Trident |
| 17. | Ritomo Miyata | Rodin Motorsport |
| 18. | Joshua Duerksen | PHM AIX Racing |
| Zane Maloney | Rodin Motorsport | |
| Kush Maini | Invicta Racing | |
| Pepe Martí | Campos Racing | |
| Victor Martins | ART Grand Prix |
F3: Piros zászló és bolgár Alpine-győzelem
A Formula-3-asok sprintfutamára még szombat délelőtt került sor, és már az első körben olyan tömegbaleset történt, amely miatt előkerült a piros zászló. Christian Mansell és Arvid Lindblad ütközött össze a Casino-kanyarnál, az incidensbe pedig Joshua Dufek, Alex Dunne és Cian Shields is belekeveredett.

Az újraindítást követően a fordított rajtrácsos pole-ból induló Nikola Tsolov könnyedén húzta be a sprintverseny első helyét: ez volt az Alpine akadémiájához tartozó bolgár első győzelme az F3-ban. Tim Tramnitz és Laurens van Hoepen állhatott még mellé a pódiumra, míg az összetett élmenői közül az éllovas Leonardo Fornaroli a 9., az üldöző Luke Browning, Dino Beganovic és Gabriele Mini pedig sorban a 8., a 7. és a 11. helyen zárt.