DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 10. csütörtök
F2/F3

Duplázott a barbadosi Sauber-akadémista Bahreinben

Zane Maloney már a rajtnál az élre állt és vissza sem nézett, így két győzelemmel zárta a bahreini nyitányt. Az újonc Pepe Martí ismét dobogón.

Miután utólag kizárták a csütörtöki időmérőről az autóval kapcsolatos szabálysértés miatt Kush Mainit, a tavalyi Formula-3-as bajnok Gabriel Bortoleto örökölte meg a pole-pozíciót a Formula-2-es bahreini főfutamára. A startot azonban a pénteki sprintgyőztes Zane Maloney kapta el a legjobban, a harmadik helyről egyből az élre tört, míg Bortoleto nekikoccant Isack Hadjarnak, aki ettől keresztbe állt a pályán és eltalálta Pietro Fittipaldi, így jönnie kellett a safety carnak. Maloney mögé Zak O’Sullivan és Dennis Hauger zárkózott fel, megelőzve Bortoletót – aki kapott is egy tíz másodperces büntetést az ütközésért.

Az újraindítást követően Maloney gyorsan lerázta az üldözőket, O’Sullivan mögé viszont az újonc Pepe Martí zárkózott fel harmadiknak, miután megelőzte Haugert, akit ráadásul nem sokkal később Jak Crawford is elkapott. Martí pedig nem állt meg itt, rövidesen O’Sullivant is levadászta a Red Bull juniorja, így feljött a második pozícióba – igaz, Maloney mögött viszont már több mint három másodperc volt a spanyol lemaradása.

f2-maloney-sauber-bahrein



A bokszkiállások átrajzolták a felállást, de csak Maloney mögött: a barbadosi maradt az élen, a korábban kereket cserélő O’Sullivan viszont átlépte Martít. Crawford számára pedig rémálomszerűen alakult a bokszlátogatás, teljesen elrontotta a csapata a cserét, s a motor is leállt, így kiesett a versenyből. Nem sokkal később Victor Martins pedig a pályán húzódott félre műszaki hiba miatt, ami miatt a biztonsági autót is újra be kellett küldeni.

Maloney a második újraindítást is tökéletesen vezényelte le, és újfent ellépett a többiektől, így a barbadosi Sauber-akadémista meg sem állt az újabb győzelemig – azaz duplával zárta a bahreini nyitófordulót. Martí visszavette a második helyet O’Sullivantől, így a Red Bull juniorja pedig két pódiumot zsebelt be, míg a dobogó alsó fokára a Williams tehetségét szintén megelőző Paul Aron állhatott még fel.

Az ötödik helyért is nagy csata folyt, amelyből végül Bortoleto került ki győztesen – sőt, a brazil kis híján még O’Sullivant is levadászta. Franco Colapinto lett a hatodik, a mezőny végéről a második SC-fázis segítségének is köszönhetően felzárkózó Maini a hetedik, míg a top 10-be Hauger, Ritomo Miyata és a Mercedes 17 éves reménysége, Andrea Kimi Antonelli fért még be. Utóbbi premás csapattársa, Oliver Bearman ellenben pocsék versenyt tudhat maga mögött: már az első kör végén bokszba kényszerült, majd később ütközött is Amaury Cordeellel, ahogy hajtott be a pitbe. Folytatás néhány nap múlva Dzsiddában.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: