F1 hírek
Bottas az élen a szuperlágyas körök reggelén
Az előszezon utolsó tesztnapja kezdődött meg március elsején, s a délelőtt változatos programokat hozott a csapatok között. A Red Bull piros zászlót okozott, a McLarent újabb probléma hátráltatta.
részletekÍgy tiltakozik Ecclestone ellen a Ferrari
Barcelonában a Ferrari főnökét, Maurizio Arrivabenét a főlelátón fényképezték le, erről a szokatlan helyről követte a pályán zajló tesztet. Mint kiderült, az akció a Ferrari jelképes tiltakozása.
részletekMagnussen: Nehéz lenne Alonsót helyettesíteni
Az ifjú dán számol a lehetőséggel, hogy az Ausztrál Nagydíjon szükség lehet rá, de kiemelte a hátráltató tényezőket is, közöttük a teszthiányt. Jövő héten dőlhet el Alonso indulása.
részletekRicciardo: A Mercedes másik dimenzióban van
Az ausztrál már hazai nagydíjának rajtsorrendjét is ismeri. A Red Bull és Williams háza táján sincs túl nagy optimizmus azzal kapcsolatban, hogy befogható-e a címvédő istálló.
részletekWolff: Milyen drogot használ, aki ilyet mond?
A Mercedes első embere nem győzi lépten-nyomon cáfolni azokat a híreszteléseket, melyek szerint Lewis Hamilton csillagászati összegekért kötelezné el magát a csapat mellett újabb három évre.
részletekHamilton: A bajnokoknak volt, nekem nem kell
Köztudott, hogy Lewis Hamilton annak ellenére sem használja idén az 1-es rajtszámot, hogy tavalyi világbajnoki címe feljogosítaná erre. Számára a legalacsonyabb szám el is veszítette varázsát.
részletekHamilton nem akar a többiekkel foglalkozni
„Reméljük, hogy mindannyiuk előtt járunk, szóval nem is látom okát, hogy otthon most ezen kezdjek gondolkodni” –felelte Hamilton arra a kérdésre, hogy ki lehet a legnagyobb ellenfél az idei szezonban.
részletekElővigyázatosságból megállt Ericsson a pályán
A svéd ezt leszámítva hibamentes edzésnapot futott, és bár a többséghez hasonlóan szuperlágy gumikat használt, a Sauber nem végzett annyira elöl, mint az elmúlt két napban.
részletekMagnussen Le Mans-ban akart indulni apjával
Az új McLarent ma először kipróbáló Kevin Magnussen elárulta, hogy továbbra sem tett le róla, hogy idén valamilyen sorozatban rajthoz álljon – sőt, apja Le Mans-csapata, a Corvette is eszébe jutott...
részletekNem túl gyors, de megbízható a Force India
Mindössze második tesztnapját tudta le az új autóval a csapat, a legnagyobb boldogságot pedig az jelenti náluk, hogy nem kell megbízhatósági problémákkal pepecselniük Melbourne előtt.
részletekHamilton: Nem volt különösképp látványos nap
Így látja az F1-es világbajnok, hogy ma az abszolút második legjobb barcelonai tesztkört sikerült megfutnia lágy abroncsokon. A pálya állapotával nem volt elégedett.
részletekA Red Bull előre tudott dolgozni a teszten
A Red Bull vezető F1-es versenymérnöke, Guillaume Rocquelin elárulta, hogy vasárnap lehetőségük lesz kicsit rugalmasabbnak lenni, hiszen kiválóan haladnak a barcelonai tesztre tervezett munkával.
részletek