F1 hírek
Herbert: Ki tudja megijeszteni Verstappent?
Verstappen megfélemlíti ellenfeleit a pályán és azon kívül is, így a többieknek ki kell állniuk a holland ellen – véli a volt F1-es versenyző, aki szerint Norrisnak is ebben kell még javulnia.
részletekSajtó: Megoldotta Hamilton gondjait a Ferrari
„Sok munka” árán, de olasz lapértesülések szerint orvosolták a pedállal kapcsolatos nehézségeket – és az is kiderült, mire fókuszálhatnak a barcelonai teszten.
részletek„Nem tudtam a Red Bullnál maradni” – Newey
Csapatváltásáról adott interjút Adrian Newey. Fontolóra vette a nyugdíjas létet, de túl unalmasnak érezte volna, valamint a vitorlásokat, az utcai autókat és az autósportban maradást is.
részletekMercedes: Miben különleges Antonelli?
Mindössze 18 évesen debütál az Ezüst Nyilaknál az F1-ben Lewis Hamilton utódja: a csapat vele dolgozó szakembere elmondta, miben emelkedik ki az olasz.
részletekId. Sainz: Nem ismerték el Carlos értékét
Apja szerint a spanyol pilóta nem kapta meg karrierje során, ami kvalitásai alapján járt volna neki – ehhez hozzájárult, hogy éppen Verstappen csapattársaként került az F1-be.
részletekTripla esélyt kap Bottas az F1-es beugrásra?
A Mercedes igazolta le teszt- és tartalékversenyzőnek a finnt, de ha folytatódik az előző évek trendje, akkor más csapatok is igénybe vehetik a szolgálatait.
részletek„Mi most Lewis? Versenyző vagy szupersztár?”
Lewis Hamilton megkezdte ferraris pályafutását, de Jeremy Clarkson szerint a brit pilóta inkább a show-ra, mint a munkára koncentrál. Vajon megvan benne a nyolcadik címhez szükséges elszántság?
részletekPitwall: A Hamilton-hét és az FIA őrülete
Az utóbbi egy hét F1-es hírei, történetei a Formula.hu hétfő esti műsorában, a Pitwallban.
részletekMagnussen a nyomásról: Az F1 mindent felülmúl
Az F1-et háromszor is maga mögött hagyó Kevin Magnussen szerint a királykategória kemény kiképzés, de tudja, hogy a bajnokaspiránsok még nagyobb nyomással néznek szembe.
részletekKétszer is Barcelonában tesztelnek Hamiltonék
Már a héten tovább gyűjtheti a ferraris kilométereit a hétszeres F1-es világbajnok, de ennél is fontosabb, hogy a Pirelli-teszten is számít rá Leclerc mellett a Scuderia.
részletekEkkor érkezik a 2025-ös F1-es Mercedes
Újabb dátum vált hivatalossá: február 24-én, azaz két nappal a bahreini teszt kezdete előtt pillanthatjuk majd meg Russell és Antonelli idei versenygépét.
részletek„Egy motorgyártó dominálhat 2026-tól” – Newey
A Red Bulltól az Aston Martinhoz átigazoló F1-es sztártervező úgy érzi, az erőforrások határozzák majd meg az új érát – és ha valaki betalál, azt nehéz lesz utolérni.
részletek