A korábbi F1-es pilóta, Jolyon Palmer kijelentette, hogy Lando Norris csapattársa, Oscar Piastri elleni kanadai agressziója „szándékos jelzés” volt a kockázatvállalási hajlandóságáról.
Palmer szerint az incidens jól mutatja, hogy Norris milyen messzire hajlandó elmenni Piastri legyőzéséért.
„Ez egy igazi szándékjelzés arról, hogy Norris milyen kockázatokat vállal most a csapattársával való versenyzésben” – írta Palmer az F1.com hasábjain.
„Ez azt mutatja, hogy a csapatmunka minden látszatának ideje lejárt, és a szezon hátralévő részére egészen biztosan felveszik a harcot. Piastri az eddigi legnagyobb pontelőnyét viszi magával a következő futamra, Norrisnak pedig még egy hétig bánkódnia kell, hogy átgondolja, mit tehetett volna másképp.”
A kudarc ellenére Palmer azt állította, hogy nincs minden veszve Norris számára, mivel kiemelte, hogy a baleset előtt erős tempót diktált.
„A jó hír számára az, hogy a tempó megvolt” – tette hozzá Palmer.
„A kontaktig úgy tűnt, hogy ez volt Norris legjobb versenye 2025-ben, és ebből önbizalmat meríthet. Csak túl sokat hibázik nyomás alatt, de tavaly úgy nyert Abu-Dhabiban, hogy a konstruktőri vb nyomta a vállát, és nincs annál nagyobb nyomás, mint amikor Monacóban kell pole-t szerezni. Szóval képes rá, csak szüksége lenne egy kis lendületre. Ez egy újabb blama volt, de a bajnokságnak egészen biztosan nincs még vége.”