F1 hírek
Vettel: 2016-ban fejlődtünk a legtöbbet
A német F1-es pilóta a várakozásokhoz képest gyötrelmes szezont teljesített tavaly, de úgy véli, a pályán mutatott gyenge produkció eltakarta, mekkora változások zajlottak a háttérben a Ferrarinál.
részletekAlonso még nem veszítette el a reményt
Habár az utolsó napon is kétszer megállt autója, Fernando Alonso mégis bizakodva int búcsút a tesztidőszaknak. A spanyol hisz benne, hogy megoldják a problémákat Ausztráliáig.
részletekA Toro Rosso remek második hetet zárt
A múlt heti vergődés után igencsak rákapcsolt a Toro Rosso és mind Danyiil Kvjat, mind Carlos Sainz kiváló tesztnapokat tudhat maga mögött. A négy nap alatt megtett 400 kör több mint 1800 km-t jelent, ráadásul a köridők is jelentősen feljavultak. A múlt heti négynapos teszten ennek a mennyiségnek a felét sem tudták még megtenni az olaszok.
részletekAz exvilágbajnok szerint is Alonso a csúcs
A kétszeres világbajnok, Emerson Fittipaldi szerint továbbra is Alonso a jelenlegi mezőny legjobb pilótája - azt is elárulta, hogy miért és azt is, hogy miben kell nagyot javulnia a sportnak.
részletekRoss Brawn: Verstappen lehet az F1 hőse
A sokat látott szakember Vettelben és Verstappenben látja a lehetőséget – különösen utóbbiban –, hogy olyan kultusz lengje őket körül, mely Schumacher óta nem jellemző az F1-ben.
részletekNem érzett rá az autóra a teszten Hamilton
A világbajnok bevallja: nem tudja, képes-e gyorsabb tempóra, mint amit az F1-es teszten láthattunk tőle, nyolc nap sem volt elegendő, hogy megtalálja a Mercedes W08 ideális vezetési tartományát.
részletekVerstappen: Várjuk csak meg Melbourne-t
A második F1-es teszten a Red Bull sem volt lassú, ám továbbra sem tartoztak a főszereplők közé. Max Verstappen a tempó és a műszaki problémák miatt sem aggódik.
részletekLance Stroll bukott diákból osztályelső lett
Kevesen gondolnák, ki teljesítette a legtöbb kört a teszt utolsó napján: a Williams újonca gyorsan maga mögött hagyta autótörő énjét, és problémamentesen tett meg 600 kilométert.
részletekHamilton a Barcából merít erőt a szezonra
A háromszoros F1-es világbajnok úgy véli, a Ferrarinál 1,2 másodperccel lassabb köridő volt a maximum, amit ki tudott hozni autójából. 2017-ben úgy akar küzdeni, mint a Barcelona a hét nagy meccsén.
részletekRaikkönen: Ennél is gyorsabbak tudunk lenni
A tesztidőszak leggyorsabb F1-ese, Kimi Raikkönen szerint a Ferrari valódi tempója még a látottaknál is nagyobb. „Sokkal jobbak vagyunk” – hasonlította a helyzetet az egy évvel ezelőttihez.
részletekGrosjean még mindig aggódik a fékek miatt
Romain Grosjean továbbra is aggodalmát fejezte ki a Haas Brembo fékjei miatt. 2016 után úgy tűnik, az amerikai csapat életét ismét a fékek keseríthetik meg.
részletekRaikkönen űridővel a leggyorsabb a teszten
Az utolsó napra tartogatta a nagy durranást a Ferrari: azt a bizonyos 1:18-as időt, amelyet másfél héten át vártunk, végül Kimi Raikkönen hozta el, igazolva az F1 új korszakának gyorsaságát.
részletek