F1 hírek
A körülményekre panaszkodik a Ferrari
Sebasian Vettel és Kimi Raikkönen sem teljesen elégedett az autóval a pénteki napot követően, de egyelőre egyikük sem aggódik túlságosan - a körülményekre viszont mindketten panaszkodtak.
részletek„Alonso egy horrorshow főszereplője”
Fernando Alonso nagyon várta hazai nagydíját, de az első szabadedzésen már az első körében látványosan tönkrement a Honda motor. Ez már nemcsak a spanyol versenyzőnél veri ki a biztosítékot.
részletekMercedes-fölény, erős a Renault!
Különösebb drámák és meglepetések nélkül ért véget a délutáni program a Spanyol Nagydíjon: a Mercedesek zártak az élen, a Ferrari nincs messze, a Renault pedig egyelőre közel van a Red Bullhoz!
részletekAlonso: Multiplatform csapat lesz a McLaren
Minden adott ahhoz, hogy a McLaren a jövőben ne kizárólag a Forma-1-ről szóljon – jelentette ki Fernando Alonso a Spanyol Nagydíj helyszínén, Barcelonában. A kétszeres világbajnok szerint az évek óta küszködő brit istálló új vezére, Zak Brown azon mesterkedik, hogy kiterjessze az alakulat versenyprogramját más kategóriákra is.
részletekBarcelonában is büntetik a kanyarlevágást
A versenyigazgatóság a Spanyol Nagydíjon is szigorúan veszi a kanyarlevágásokat és a megfelelő módon pályára való visszaérkezést, ahogy azt Szocsiban is tette. Aki vét a szabályok ellen, büntetésre számíthat.
részletekSenki sem tudja, visszajön-e a pályára Alonso
A Honda mélyrepülése és ezzel együtt Fernando Alonso elképesztő pokoljárása tovább folytatódott a Spanyol Nagydíj hétvégéjén is. A kétszeres bajnok a korai kiesés után fogta magát, és visszament a hoteljába.
részletekMassa: Alonso nem korrekt
A spanyol F1-es pilóta a naptár egyik legnagyobb presztízzsel bíró versenyét, a Monacói Nagydíjat hagyja ki az Indy 500 kedvéért, amit brazil kollégája egyáltalán nem helyesel.
részletekHamilton az élen kezdett, Alonso meg hátul
A Spanyol Nagydíj hétvégéje a Mercedes fölényével kezdődött az első szabadedzésen, és bár a Ferrarinál Sebastian Vettel autójával sem volt rendben minden, a legrosszabbul - ismét - Fernando Alonso járt, akinek csak három kanyar jutott.
részletekMilyen újdonságokkal készültek a csapatok?
Bár a Red Bulltól vártak a legtöbbet, a fejlesztési csatát kétségtelenül a Mercedes nyerte, amelyre rá sem ismerni a Barcelonában. A Ferrarin két fontos frissítést találunk.
részletekRaikkönen: A Ferrari 2016 miatt ilyen erős
2016-ban a Ferrari nem zárt jó szezont, futamgyőzelem nélkül telt el az év, ráadásul az erősebb kezdés után láthatóan év végére már csak a harmadik erő voltak. Kimi Raikkönen szerint azonban a legfontosabb változások pont ekkor zajlottak.
részletekVettel és Raikkönen a büntetés közelében
Az idény ötödik nagydíjához érkeztünk, de már többen is átlagon felül használták el a különböző limitált motorkomponenseket. Az élmezőnyből Vettel és Raikkönen is hamarosan gondban lehet.
részletekMai műsor (05. 12) Indul a motorsporthétvége
Megkezdődik a motorsporthétvége, a Hungaroringen és a Spanyol Nagydíj helyszínén is felzúgnak a motorok - hozzuk neked a mai műsort, valamint a hétvége hátralévő részének a programját, hogy le ne maradj semmiről!
részletek