F1 hírek
Button felfedte, hova szerződne
Jenson Button 2016 végén kvázi visszavonult a Formula-1-től, ám az elmúlt hétvégén beugróként helyettesítette Alonsót, nem is rosszul, bár célba érnie nem sikerült. Most ismét beszélt terveiről, amiben sok érdekességet is találhatunk.
részletekSainz nagyon csúnyán beárazza csapattársát
Ezt láthatjuk, hogyha rápillantunk az általunk megálmodott privát csapatok bajnokságának tabellájára: miközben a spanyol már a listavezető helyet ostromolja, orosz partnere még csak dobogót sem szerzett.
részletekVettel motorhibájáért szorítanak
Érdekes nyilatkozat látott napvilágot a Mercedes részéről a Monacói Nagydíjat követően. A német istálló ugyanis Sebastian Vettel autójának meghibásodásáért szurkol, hogy maradjon reális esélyük.
részletekA Sauber nagyon dühös Buttonra
2009 F1-es világbajnoka amatőr manőverrel falra kente fiatal társát, Pascal Wehrleint, a hinwili istálló első embere pedig nagyon bosszús a brit hibája miatt.
részletekBevásárolná magát a Pirelli az F1-be?
Az olaszok 2011 óta töltik be a száguldó cirkusz kizárólagos gumiszállítói szerepét, a cég vezérigazgatója pedig egyik legutóbbi nyilatkozatában elmondta, mennyi esély van arra, hogy részvényesek legyenek a sportágban.
részletekAlonso: Ferrari? Mercedes? Bármi jöhet!
Bár a McLaren F1-es pilótája teljes gőzzel a Kanadai Nagydíjra készül, azért eszébe jut, hogy mi lesz vele jövőre - és egyáltalán nem zárja ki, hogy a topcsapatok egyikéhez igazoljon.
részletekEcclestone: Az F1 olyan, mint a Starbucks
A száguldó cirkusz korábbi első embere is ott volt a Monacói Nagydíjon, és természetesen nem fogta vissza magát, ha a sportágat és annak irányítását kellett jellemezni.
részletekA Red Bullnál is állt a bál a stratégia miatt
Daniel Ricciardo remek taktikája dobogót ért az F1-es Monacói Nagydíjon, Max Verstappen azonban nem leplezte csalódottságát az eredmény miatt - a csapatfőnök Christian Horner megmagyarázta, mi történt a hercegségben.
részletekÚjabb vád a Ferrari ellen: Pirelli kedvezés
Védekezni kényszerül az elmúlt napokban a Ferrari: előbb csapatutasítással vádolták meg az istállót, most pedig azt vetik a szemükre, hogy a Pirelli különleges gumikat gyárt az olasz csapatnak.
részletekVettel innen csak elveszíteni tudja?
Nem akárki, hanem egy korábbi F1-es pilóta, a jelenlegi szakértők egyik legelismertebbike nyilatkozta ezt - pedig a német előnye mindössze egy futamgyőzelemnyire rúg.
részletekHamilton: Nyugi Vettel, még nincs vége!
Bár a brit pilóta hátránya egy futamgyőzelemnyire rúg az F1-es pontversenyben, egy pillanatig sem akarja feladni a világbajnoki címért folytatott harcot a német ellen.
részletekHamilton: Ássunk a dolgok mélyére!
Lewis Hamilton a következő napokban leül a Mercedesszel és megpróbálnak a probléma gyökeréig leásni, ami akadályozza abban, hogy valóban harcba szálljon a negyedik világbajnoki címéért. A Ferrari úgy fest, legyőzheti idén a Mercedest.
részletek