F1 hírek
McLaren: Bármikor visszatérhetünk a Hondához
Számtalan megalázóan gyenge verseny és három csalódással teli idény után a wokingi csapat lecserélte a Honda-erőforrást. Van-e visszaút? A McLaren vezetése szerint egyáltalán nem kizárt.
részletekA második erő is lehetett volna a Red Bull
„Nincs első számú versenyzőnk” – többek között erről is beszélt a Formula-1 hivatalos honlapjának adott interjújában Helmut Marko, a Red Bull Racing csapatának tanácsadója.
részletekWolff legszívesebben lefűrészelné a halót
A Mercedes csapatvezetőjétől újabb jelét kaptuk annak, hogy a halo csak egy ideiglenes, megtűrt elem lesz az F1-es autókon a jövő évtől kezdve, hiszen annak nem is csak a látványa, de a tömege sem kifejezetten előnyös.
részletekRicciardo és Ocon is a Mercedes céltábláján
Nem érezheti biztonságban magát Valtteri Bottas a Mercedesnél: 2018-ban biztos náluk fog versenyezni, de utána könnyen leválthatják. Legalábbis ez derül ki Toto Wolff nyilatkozatából.
részletekA Ferrari egy kevésbé érzelmes Vettelt akar
Vettel idén harcban volt a bajnoki címért: a 2017-es év Hamilton és az ő küzdelméről marad emlékezetes. A német párszor nem viselkedett tiszta fejjel, amit a Ferrari innentől kezdve már elvár tőle.
részletekRenault: Esélyt kellene adni Szirotkinnak
Mikor lehetősége lett volna a Renault-nak alkalmaznia tartalékpilótáját, nem tette. Most, hogy másik csapatnál kopogtat az orosz, már arról beszél Cyril Abiteboul, milyen tehetséges pilótáról van szó.
részletekNagy F1-es szezonértékelő – Az év meglepetése
Szavazásunk harmadik részében arra kerestük a választ, kinek a teljesítménye volt pozitív szempontból a legváratlanabb a 2017-es szezont megelőző elvárásainkhoz képest.
részletekRicciardo tovább tud lépni a frusztrációján
Daniel Ricciardo úgy véli, év elején talán túlságosan érzékenyen érintették a változások, mivel szerinte a vezetési stílusa jobban passzol a korábbi autóihoz.
részletekA Mercedestől kért tanácsot Ocon Perez ellen
A Force India F1-es pilótája Toto Wolffhoz fordult Spa után és tanácsot kért tőle, hogy hogyan oldja meg a csapaton belüli feszültséget Sergio Perezzel - szerinte közben rendezték a viszonyukat.
részletekEzt olvastátok legtöbben 2017-ben a Formulán
Összegyűjtöttük, hogy olvasóink szerint melyek voltak a legérdekesebb tartalmak a Formula.hu-n az idei év során - van egy pilóta, aki egyértelmű fölényben van ezen a téren.
részletekVerstappen valóban legyőzheti Hamiltont
Az idei Vettel-Hamilton versengés új ízt hozott az évek óta kicsit sótlan Formula-1-be, ám egyre többen gondolják úgy, hogy inkább a Verstappen-Hamilton párharcra lesz érdemes odafigyelnünk.
részletekIdén először volt sebezhető a Mercedes
Három évnyi totális dominancia után idén először láthattunk rést a pajzson a gyári Mercedesnél. A korábban érinthetetlen istálló már nem dominál annyira, a Red Bull szerint legyőzhető volt.
részletek