F1 hírek
Lauda: Bevallom, s*ggfej voltam
Az osztrákok egyetlen háromszoros bajnoka bevallotta, még F1-es karrierje után is nehéz volt személyes kapcsolatokat kialakítania a sportágban, ehhez pedig részben saját személyisége is hozzájárult.
részletekIlyen, amikor a csapattárs a fejünkre nő
Gyakran előfordul, hogy egy rutinos pilóta mellé szerződtetnek egy zöldfülű újoncot, aki aztán jobban teljesít a tapasztalt versenyzőnél is. Idén ez a Williamsnél és a Force Indiánál is megtörtént.
részletekMcLaren: Alonso és Norris remek páros lesz
Az F1 egyik legnagyobb reménysége és a sportág állócsillaga januárban egy csapatban vesz részt a Daytona-i 24 óráson, a brit pedig tartalékpilótaként fogja segíteni a McLarent 2018-ban.
részletekVégre lazíthat a Force India
A silverstone-i gárda bebetonozta magát a konstruktőri negyedik helyre, így a maradék két nagydíjon jöhet a kísérletezgetés: új pilóták kipróbálásáról és agresszívabb taktikákról fantáziálnak.
részletekJövőre is lesz városi Formula-1-es bemutató
Akárcsak az idei Brit Nagydíj előtt Londonban, 2018-ban is sor kerül majd egy utcai F1-es parádéra, de ezúttal egy másik városban, egy másik ország versenyének promóciójaként.
részletekVerstappen még mindig rühelli a halót
Már csak két olyan versenyt fognak rendezni az F1-ben, ahol teljes mértékben nyitott pilótafülkés autók küzdenek megy egymással - Max Verstappen továbbra sincs kibékülve a jövőre bemutatkozó megoldással.
részletekRed Bull: Az üzemanyag volt a fegyverünk
A Milton Keynes-i F1-es alakulat különösen a szezon második felében vált meghatározó erővé, de Max Verstappen elmondása szerint ehhez a fejlődéshez a Renault keveset tett hozzá.
részletekKét gyártó is támogatja az új motorszabályt
A vezetők eltökélt szándéka, hogy 2021-től a jelenlegi négy mellé újabb motorgyártókat nyerjenek meg a sportág számára, két független cég pedig úgy véli, az F1 jó úton jár a nemrég bejelentett szabályokkal.
részletekRicciardónál az előny a Red Bull-lal szemben
Az ausztrál F1-es pilóta szerződése egy év múlva lejár jelenlegi csapatánál, és úgy érzi, nem kell sietnie, hiszen egyelőre rajta áll, hogy hová igazol majd a 2018-as szezon után.
részletekToro Rosso: Miért is kellene aggódnunk?
A faenzai F1-es alakulatnak számtalan alkalommal voltak megbízhatósági gondjai a Renault erőforrásaival, csapatfőnökét éppen ezért nem aggasztja, hogy a szintén problémás Honda-motorokat használják jövőre.
részletekŐrült precizitás uralkodott a McLarennél
Kollégái és pályatársai számtalan alkalommal megkérdőjelezték az egykori McLaren-vezérigazgató munkamódszereit, melyek Adrian Newey szerint az F1-es csapat új gyárának megépítésekor egészen új dimenziókat értek el.
részletekRosberg: Hamilton véleménye? Bóknak veszem!
A négyszeres F1-es bajnok az utóbbi időben többször is negatív színben tüntette fel rivalizálását Nico Rosberggel, a tavalyi világbajnok azonban ügyet sem vet egykori ellenfele véleményére.
részletek