F1 hírek
Ki nyert és ki veszített tavalyhoz képest?
Túl vagyunk öt versenyen, érdemes visszatekinteni, ki és mennyivel áll jobban, illetve rosszabbul, mint tavaly ilyenkor. Ki tudja, hogy melyik pilóta a legnagyobb nyertes és ki vesztette a legtöbbet?
részletekNem kaphatja Silverstone az ezredik nagydíjat
Nagy-Britannia rendezhette az első Formula-1-es nagydíjat 1950-ben, az ezrediket viszont a tervek ellenére nem kaphatja meg, helyette egy távol-keleti helyszínen lesz az óriási jubileum.
részletekA Red Bull a Renault miatt nem nyer
Egyre több jel mutat arra, hogy a Red Bull jövőre Honda-motorra vált. A csapatfőnök ismét aláhúzta, hogy amíg a francia gyártó nem áll elő időmérős üzemmóddal, nem lesz jó rajthelyük.
részletekSavanyú a szőlő Lawrence Stroll számára (is)
Lance Stroll édesapja, Lawrence tisztán látja, hogy a Williams idén nem hozza a várt eredményt, ám hisz a feltámadásban, és nem szeretne rögtön más istállók ajtaján kopogtatni fia szerződtetésével.
részletekMagnussen jó hírét félti Mika Hakkinen
A dán pilóta megérdemli a dicséretet, hiszen eddig a Haas minden pontját ő szerezte, ugyanakkor határok közé kellene szorítania, meddig megy el harci helyzetben, mondta az őt személyesen ismerő kétszeres bajnok.
részletekA Mercedes teljesítményt áldoz strapabírásért
Bár a Mercedes F1-es autója az utóbbi években a mezőny legmegbízhatóbbjának számít, az idei motorszabályok miatt a brackley-eknek ez sem volt elég, még jobban ráfeküdtek a megbízhatóságra.
részletekA Sauber pilótái bíznak a további fejlődésben
A svájci csapat úgy tűnik, a Ferrari-motorok segítségével ismét visszatalálhat arra az útra, amelyiken egyszer már, a 2000-es évek közepén felért a legjobbak közé a BMW partnereként.
részletekAlonso a Haasnál? Na ne!
Megszokhattuk, hogy Fernando Alonsóról időről időre felröppen egy híresztelés, hogy éppen hova szerződik. A legfrissebb feltevés, hogy az új kihívást a teljesen újjászerveződő Haasnál találja meg.
részletekIsmét meghibásodások az új Renault-motoroknál
Rossz hír a McLaren, a Red Bull és a Renault rajongóinak. A francia gyártó elismerte, hogy a fejlesztett erőforrás bevetését el kell halasztani, ugyanis képtelenek úrrá lenni a meghibásodásokon.
részletekFIA: Ne csak egy-két csapatnak legyen jó
A száguldó cirkusz egyik legégetőbb problémája, hogy az utóbbi években elszabadultak a költségek, így már a középcsapatok is az életben maradásért küzdenek. Ez változhat a közeljövőben.
részletekRaikkönen optimistán várja Monacót
Nem olyan rossz eddig a Ferrari 2018-as Formula-1-es szezonja a finn Kimi Raikkönen szerint, mint amilyennek a Spanyol Nagydíjon tűnt a kiesésekor. Bízik a visszavágásban.
részletekVége a mézesheteknek a Hondával
A Toro Rosso év elején számos alkalommal dicsérte a japán gyártót. Immáron elszállt a rózsaszín köd, de az istálló még mindig örül annak, hogy a jól fejlődő Hondát választotta.
részletek