DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. november 7. szombat
F1

Verstappen az élen az időmérő előtt Brazíliában

A Red Bull négyszeres világbajnoka 25 ezreddel előzte meg Antonellit, de Norris, Russell, Leclerc és Piastri is bő három tizeden belül zárt. Hamilton füstölgő Ferrarival tért vissza a bokszba.

Max Verstappen bizonyult a leggyorsabbnak a Formula-1-es Sao Pauló-i Nagydíjon: a Red Bull négyszeres világbajnoka 25 ezreddel előzte meg a friss vb-győztes Kimi Antonellit. Nem volt messze tőlük Lando Norris, George Russell, Charles Leclerc és Oscar Piastri sem, Lewis Hamiltonnak viszont műszaki gondjai akadtak, füstölgött a Ferrarija – pedig több társához hasonlóan ő is kapott új motort (és ezzel együtt majd rajthelybüntetést).

A tréning első kétharmadában a közepes gumiké volt a főszerep, azokon Kimi Antonelli diktálta a tempót, bár nem sokkal előzte a rádióban szokás szerint panaszkodó Max Verstappent. Charles Leclerc állt ekkor a harmadik helyen, de a figyelmet a másik Ferrari irányította magára: valamivel a félidőn túl Lewis Hamilton füstölgő autóval tért vissza a bokszba, így az eleve motort cserélő hétszeres világbajnok számára ezzel véget is ért a gyakorlás.

verstappen-redbull-brazil-f1-1



A hajrában a lágy gumikra váltva aztán Verstappen ragadta magához a kezdeményezést, de csak 25 ezreddel előzte meg Antonellit. Nem volt messze tőlük Lando Norris sem a fejlesztésekkel megpakolt McLarennel, majd jött George Russell és Leclerc, sőt még Oscar Piastri is bő három tizeden belül zárt az éllovas Red Bullhoz képest.

A Racing Bullsok emelkedtek ki a középmezőnyből Arvid Lindblad és Liam Lawson hetedik-nyolcadik helyével, ezzel még Isack Hadjar Red Bullját is megelőzték, míg a top 10-et Gabriel Bortoleto Audija tette teljessé. Hamilton lágy gumis kör nélkül 12. lett. A Haasnál az újonc Rafael Camara megelőzte Oliver Bearmant a 15-16. helyen.

Folytatás magyar idő szerint 19 órától az időmérővel.

A 3. szabadedzés végeredménye:

1. Max Verstappen Red Bull/Red Bull Ford 1'11.622  
2. Kimi Antonelli Mercedes 1'11.647 0.025
3. Lando Norris McLaren/Mercedes 1'11.753 0.131
4. George Russell Mercedes 1'11.806 0.184
5. Charles Leclerc Ferrari 1'11.896 0.274
6. Oscar Piastri McLaren/Mercedes 1'11.935 0.313
7. Arvid Lindblad Racing Bulls/Red Bull Ford 1'12.060 0.438
8. Liam Lawson Racing Bulls/Red Bull Ford 1'12.171 0.549
9. Isack Hadjar Red Bull/Red Bull Ford 1'12.213 0.591
10. Gabriel Bortoleto Audi 1'12.644 1.022
11. Pierre Gasly Alpine/Mercedes 1'12.644 1.022
12. Lewis Hamilton Ferrari 1'12.833 1.211
13. Nico Hülkenberg Audi 1'12.865 1.243
14. Franco Colapinto Alpine/Mercedes 1'12.925 1.303
15. Rafael Câmara Haas/Ferrari 1'12.981 1.359
16. Oliver Bearman Haas/Ferrari 1'13.109 1.487
17. Alexander Albon Williams/Mercedes 1'13.147 1.525
18. Fernando Alonso Aston Martin/Honda 1'13.171 1.549
19. Carlos Sainz Williams/Mercedes 1'13.303 1.681
20. Sergio Pérez Cadillac/Ferrari 1'13.573 1.951
21. Valtteri Bottas Cadillac/Ferrari 1'13.722 2.100
22. Lance Stroll Aston Martin/Honda 1'14.766 3.144
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: