DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. szeptember 26. szombat
F1

Gasly nehezen dolgozza fel, hogy csapattársa ütötte ki

A biztosnak tűnő pontszerzés helyett kiesés lett Pierre Gasly bakui futamának vége – ennek ellenére hangsúlyozta, hogy a történtek ellenére továbbra is a kölcsönös tiszteletben hisz.

Az Azerbajdzsáni Nagydíj egyik legnagyobb vesztese Pierre Gasly lett: az Alpine versenyzője a hetedik hely felé haladt, miközben hosszú etapokon keresztül tartani tudta Lewis Hamilton és Lando Norris tempóját, az Alexander Albon balesete miatt pályára küldött biztonsági autó utáni újraindítás azonban mindent megváltoztatott.

gasly-colapinto-baku-crash-d



A francia csapattársa, Franco Colapinto az első kanyarban elfékezte magát, kiütötte Gaslyt és Norrist is, majd később teljes felelősséget vállalt a történtekért, és nyilvánosan is bocsánatot kért. Gasly a futam után elismerte, hogy az eredmény különösen fájdalmas, mert az Alpine egész hétvégén versenyképesnek bizonyult.

„Nem könnyű. Nagyon jó hétvégénk volt, az autónk most volt az egyik legjobb az egész szezonban. Nagyszerű volt a tempónk, a futam nagy részében tartani tudtuk Lewis és Lando sebességét, és 14-15 másodperces előnyünk volt a középmezőnnyel szemben” – mondta a francia, aki szerint ezért különösen nehéz elfogadni, hogy végül pont nélkül távoztak, miközben a Racing Bulls jelentős előnyt szerzett velük szemben a konstruktőri bajnokságban.

gasly-colapinto-baku

„Rengeteg pozitívumot vihetünk magunkkal, de még mindig nehezen dolgozom fel a végeredményt. Mindkét autónk pontszerző helyen állt, végül pedig a Racing Bulls nagyon sok pontot szerzett nekünk köszönhetően. Nem ez volt az ideális nap, de biztos vagyok benne, hogy továbblépünk. Ma sokat veszítettünk, remélhetőleg ezt még vissza tudjuk hozni az év végéig.”

Colapinto a futam után arról beszélt, hogy személyesen is szeretne bocsánatot kérni Gaslytól, és hangsúlyozta, hogy teljes mértékben vállalja a felelősséget a balesetért – ezt követően a franciát is megkérdezték, ezek után továbbra is működhet-e a kapcsolatuk csapattársakként: „Tisztelet. Minden a tiszteletről szól. Amíg megvan a kölcsönös tisztelet, addig minden lehetséges.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: