Egészen a kvalifikáció hajrájáig úgy tűnt, hogy Max Verstappen érhet oda az első sorba George Russell mellé, a négyszeres világbajnok azonban végül a csalódást keltő nyolcadik rajthelyet szerezte meg – később elárulta: valamiért elment az erő a Red Bulljából…
„Az egész időmérő alatt hiányzott az erő az autóból. Folyamatosan fél másodperc hátrányban voltam Isack autójához képest, nem tudjuk, hogy miért. A Q3-ban a középső körömben az utolsó kanyarból kifelé nem volt 100%-on az akkumulátorom, úgyhogy azt meg kellett szakítanom, majd az utolsó körömben motorerő nélkül, hideg gumikkal, sárga zászlóval kellett megpróbálnom” – értékelt Verstappen a Formula.hu részvételével zajló beszélgetés során.

A holland érezhetően feszült volt azok után, hogy pár órával korábban, a harmadik szabadedzésen még az övé volt a legjobb köridő.
„Ez sajnálatos. Az egész hétvége jól alakul, jól érzem magam az autóban, aztán minden szétesik az időmérőn olyan problémák miatt, amikre nincs ráhatásom” – tette hozzá, amikor erre rákérdeztek.
Mint mondta: rá kell jönniük, mi okozta a motorproblémát, mert különben holnap is ugyanilyen hátrányban lesz.
„Ha jó lesz a motor, akkor megpróbálunk felzárkózni, szerintem van előttem pár autó, amit meg tudok előzni, aztán meglátjuk.”