DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. szeptember 6. vasárnap
F1

Leclerc: A jobb szememmel nem láttam rendesen

Charles Leclerc sértetlenül megúszta a monzai balesetét, de elárulta, hogy az autóból kiszállva a látása miatt aggódott. A Ferrari pilótája a baleset körülményeiről és a Hamilton-incidensről is beszélt.

Charles Leclerc számára már a második körben véget ért a Formula–1-es Olasz Nagydíj, miután a Parabolicában nagy sebességgel a gumifalnak csapódott. A Ferrari versenyzője szerencsére sértetlenül megúszta a balesetet, majd az orvosi központ elhagyása után a sajtó, köztük a Formula.hu képviselőinek is nyilatkozott.

Elsőként arról kérdezték, hogyan érzi magát, és okozott-e komolyabb sérülést a nagy erejű becsapódás: „A nyakammal nem volt gond, kezdetben inkább a látásom miatt aggódtam, mert a jobb szememmel nem láttam tökéletesen. Mostanra azonban minden rendben van. Amikor kiszálltam az autóból, ez aggasztott a legjobban. Ezen kívül itt-ott fáj egy kicsit minden, ami egy ilyen baleset után teljesen normális, de semmi komolyabb.”

tv-leclerc



A monacóit arról is kérdezték, hogyan látta a Lewis Hamiltonnal vívott csatáját a rajt utáni első kanyarokban, különösen annak fényében, hogy az utóbbi időben sok szó esett a Ferrari két versenyzőjének kapcsolatáról: „Nem igazán tudom, ki erőlteti ezt a történetet, hogy mi egymás ellen lennénk.”

„Őszintén szólva Zandvoort után már így is túl sok szó esett erről. Itt viszont valóban túl messzire mentünk. Szerintem Lewis az első kanyarban, én pedig a másodikban. Próbáltam a lehető legszűkebb íven fordulni, de ez nem volt elég. Ilyet itt nem szabad csinálni.”

Ezután természetesen a Parabolicában történt baleset került szóba. Leclerc azonban nem akart messzemenő következtetéseket levonni, amíg nem látta az adatokat: „Nem hiszem, hogy a mellettem lévő autó vagy az ívválasztás okozta volna a problémát. Úgy érzem, az első és a második kör között volt némi különbség a teljesítményleadásban. Megvizsgáljuk, de addig nem szeretnék többet mondani, amíg százszázalékosan meg nem erősítjük az adatokat.”

tv-leclerc-3

Amikor felvetették neki, hogy utólag talán óvatosabban is megközelíthette volna a kanyart, Leclerc elismerte, hogy könnyű utólag okosnak lenni, ugyanakkor ismét hangsúlyozta: előbb szeretné pontosan megérteni, mi történt. „Utólag persze lehet ezt mondani, de mielőtt bármi mást hozzátennék, szeretném megnézni, hogy a mi oldalunkon minden rendben volt-e.”

A Ferrari hazai versenyének korai vége érthetően csalódottsággal töltötte el a monacóit, akit arról is kérdeztek, mennyire fájó mindez a tifosi előtt: „Nagyon frusztráló, de ez a helyzet. Az eredményt már nem tudom megváltoztatni. Előre kell tekintenem, és remélem, Madridban sikerül visszavágnunk.”

tv-leclerc-2

Arra a kérdésre, hogy a verseny első körei alapján milyen eredményre lehetett volna képes, Leclerc szerint egyszerűen túl kevés információ áll rendelkezésére: „Mindössze két kört tettem meg forgalomban, ebből nagyon nehéz bármilyen következtetést levonni.”

Végül azt is megkérdezték tőle, hogyan készül a következő futamra, és milyen vizsgálatok várnak még rá a balesetet követően: „Először is valószínűleg még ma este és holnap is lesz néhány további vizsgálatom, hogy biztosan minden rendben legyen Madrid előtt. Valószínűleg nincs semmi gond, de jobb biztosra menni.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: