A legtöbb csapatfőnök és pilóta is egyetért abban, hogy az őszi szezont is a fejlesztések fogják meghatározni – minden azon múlik, hogy ki mikor és mekkorát tud előrelépni azzal, hogy új alkatrészekkel tuningolja meg az autóját.
A Mercedes egy nagyobb csomaggal készül majd valamikor várhatóan Ázsiában, a Red Bullnál egyelőre problémakeresés- és megoldás zajlik, a McLaren pedig a hírek szerint Baku környékén hozhat egy újabb jelentős lépést.
A Ferrari viszont hétről hétre fejlesztett eddig a szezon során, és a várakozások szerint ez a folytatásban is így marad.

Az olasz Autoracer információi szerint már a szünet utáni első hétvégén, Zandvoortban jön egy nagyobb frissítés: egy átalakított padlólemezzel készül a Scuderia, amely a barcelonai csomag újragondolása lesz.
Ezt követően pedig szintén nincs pihenő, a következő hétvégére már jön is az újabb ADUO-motorfejlesztés, az új, nagyobb turbó, ami a csúcsteljesítményt, és a magasabb fordulatszámon leadott lóerőt hivatott növelni – ezzel készülnek Monzára, a hazai Olasz Nagydíjukra.
Az olasz portál pedig úgy tudja, hogy egy negyedik fejlesztési lépcső is készülőben van már, az ősz folyamán az is érkezik, várhatóan vagy az ázsiai túrán, vagy az amerikai tripla kezdetére – ez és a frissített motor a zandvoorti padlólemezzel együtt pedig a 2027-es autó alapját jelenti majd.