Az Aston Martin B-autója kapja az egyik legtöbb figyelmet a Magyar Nagydíj hétvégéjén – mely egyelőre egész biztatónak is tűnik –, azonban rajtuk kívül például a McLaren is komolyabb fejlesztésekkel érkezett a Hungaroringre; ezeket részletesen ebben a cikkben szedtük össze.
Pénteken még csak Lando Norris autójára kerültek fel az újítások, többek között azért is, mert Oscar Piastri kiülni kényszerült az első szabadedzést Leonardo Fornaroli szerepeltetése miatt, de szombaton már ő is megkapja őket. Addig is megosztotta a sajtóval, hogy milyen visszhangja volt a fejlesztéseknek a csapaton belül.
„Az én autómra ugyan nem kerültek fel, de Landóéra igen, és úgy működött minden, ahogy vártuk” – fogalmazott. „Azt hiszem, teljesen azért nem alakították át az autót, amit nem is lehet persze elvárni, de az se lett volna rossz. Meglátjuk, nálam hogy fognak működni, és remélhetőleg sikeres napot zárunk majd.”

A pénteket Piastri még különösen nehéznek érezte, mint mondta, meggyűlt a baja a körülményekkel. „Nagyon-nagyon nehéz nap volt, a körülmények komoly kihívásokat állítottak elénk, borzasztóan szeles volt odakint. Ez amúgy sem egy könnyű pálya, de így, hogy kihagytam egy gyakorlást, még nehezebb volt.” A legnagyobb ellenfélnek pedig a Ferrarit látja, bár abban reménykedik, hogy fel tudnak gyorsulni a szintjükre. „A Ferrari mindkét edzésen nagyon gyorsnak tűnt, de a másodikon Lando is. A Mercedes formáját nagyon nehéz megtippelni. Ha jó napunk lesz, akkor egész jó helyet is elcsíphetünk.”
Piastri reményeit a McLaren versenyigazgatója, Randy Singh is osztja. „A fejlesztések egyelőre hozzák, amit vártunk tőlük, ami kifejezetten pozitív dolog. Oscar a második szabadedzésen még a régi padlólemezt használta, hogy legyen viszonyítási alapunk, de szombaton megkapja ő is az újat. Kíváncsian várom, mire lesz elég a tempónk. Az elmúlt versenyhétvégéken nagyon voltak a különbségek, szóval fel vagyunk készülve arra, hogy nem egy verseny alatt fogunk felzárkózni, de remélhetőleg most előreléptünk.”