Továbbra sem tud mit mondani a jövőjéről Esteban Ocon, akinek a sajtóhírek szerint kifelé áll a szekérrúdja a Haastól: a pilóta az F1-es Magyar Nagydíj sajtónapján arról beszélt, hogy elsőként jelenlegi csapatával fog egyeztetni – akikkel közösen keményen dolgoznak azon, hogy megoldják az eddigi nehézségeiket.
Ocon eddig az idei szezonban az esetek többségében alulteljesített a csapattárs Oliver Bearmanhez képest: míg a másodéves brit 18, a rutinosabb francia csupán 3 pontot szerzett az idény első tíz állomásán.

Emiatt hosszú ideje keringenek róla a pletykák, hogy Ocon 2027-re már nem maradhat a Haasnál: utazó tudósítónk, Mészáros Sándor nemrég arról beszélt, hogy a McLaren-protezsált tavalyi F2-es bajnok, Leonardo Fornaroli lehet a fő esélyes, aki nemrég TPC-tesztet is teljesített velük, míg a Motorsport szaklap arról írt, hogy a Ferrari-növendék Rafael Camara is a listán szerepelhet, sőt a Toyota pártfogoltja, a hungaroringi edzésen is autóba ülő Ryo Hirakawa érkezése sem kizárható.
Maga Ocon azonban egyelőre nem tudott fejleményekről beszámolni, viszont a következő hetek az ő szavai alapján is kulcsfontosságúak lehetnek: „Természetesen nincs még mit bejelentenem. A nyári szünet eléggé zsúfolt lesz. Meglátjuk” – nyilatkozta a Formula.hu jelenlétében csütörtökön a Magyar Nagydíj 2021-es győztese.
„Pillanatnyilag erre a versenyre fókuszálunk, aztán meglátjuk, mi történik. Mindig számos opció van. Jelenleg ezzel a csapattal fogunk először egyeztetni. Itt vagyok már két éve, Ayao [Komatsu, a csapatfőnök] győzött meg róla, hogy idejöjjek. Az első beszélgetések ezzel a csapattal fognak történni, ez egyértelmű.”

A francia versenyző korábban többször beszélt róla, hogy igyekeznek a mélyére ásnia a gondoknak, amiért nem tud úgy teljesíteni és nem működik úgy az autója, mint Bearmané – ezt most is elismételte a Hungaroringen:
„Talán nem nevezném frusztrációnak, de túl sok volt a nehézség, túl sok volt a probléma, túl sok az olyan dolog, ami meggátolt minket abban, hogy teljesítsünk. Valószínűleg ez a valaha volt legnehezebb első szezonfelem. Olyan szempontból, hogy mennyire volt következetes az autó egyik futamról a másikra, és mennyi problémám volt idén.”
„Remélem, javulni fog a helyzet. Keményen dolgozunk azon mi mind együtt, hogy javuljunk, hiszen ez nemcsak nekem, hanem az egész csapatnak nehéz. De tudjuk, mit kell tennünk, és összetartunk annak érdekében, hogy megoldjuk a problémákat. Ez a legfontosabb.”