DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. július 4. szombat
F1

Verstappen: Ha ilyen marad az autó, nincs értelme versenyezni

Mind a megfelelő egyensúly, mind a motorerő hiányzott a Red Bullnál a silverstone-i F1-es időmérőn: Verstappen emiatt nem is túl optimista a futam előtt.

Az autó egyensúlya és a motorerő hiánya: ez a két probléma hátráltatta Max Verstappent a Formula-1-es Brit Nagydíj időmérőjén – de olyan mértékben, hogy szerinte így nincs is értelme versenyeznie vasárnap.

A holland a hetedik helyre kvalifikálta magát Silverstone-ban, a nagycsapatok pilótái közül csak Oscar Piastrit tudta megelőzni, azaz ezúttal még saját Red Bull-os csapattársa, Isack Hadjar is előtte végzett. Verstappen már a rádióban is elégedetlen volt az autóval, a leintés után a Formula.hu jelenlétében részletezte a gondokat:

verstappen-redbull-brit-f1-day2-1



„Két probléma volt. Egyrészt az autó már tegnap sem volt remek, és szerintem ma nem úgy tűnt, hogy javultunk volna ezen a téren, nagyjából ugyanolyan volt. De ezzel egyidejűleg nagyon lassúak voltunk az egyenesekben is.”

„Valamilyen okból kifolyólag a mi garázsunknál hiányzott a motorerő – és persze ezen a pályán ilyen esetben jobban elhasználod az akkumulátorodat, mivel több időt töltesz az egyenesben. És még nagyobb hatása van ennek az utolsó szektorban, ahol a 15-ösből kijövet gyakorlatilag nem volt motorerőm. Úgyhogy folyamatosan buktam az egyenesben, plusz rossz volt az egyensúly…”

„Nem húzott úgy a motor, mint addig” – tette hozzá később a négyszeres világbajnok. „És egy ilyen pályán ez a kulcs természetesen. Persze a versenyző is jelenthet különbséget, sok dolgot kipróbáltam az időmérő közben, de végig ugyanaz történt, úgyhogy egyértelműen gond volt. És ez aggaszt is, mert nyilván holnap igazából nincs értelme így versenyeznem, ha ugyanilyen marad az autó. Megnézzük.”

Arra a kérdésre, hogy elképzelhetőnek tart-e bármit, ami megoldhatja a vasárnapi futamra a nehézségeket, a 28 éves pilóta így felelt: „Nem, ha nem nyúlunk hozzá. Ha pedig hozzányúlunk, nem rajtolhatunk onnan, ahova kvalifikáltunk…”

verstappen-redbull-brit-f1-day2-2

Nem élvezi a hétvégét

A 2026-os F1-es szabályok egyik fő kritikusaként Verstappen nem kerülhette ki természetesen az arra irányuló kérdéseket, hogy Silverstone-ban ismét visszatértek az energia-visszanyerésből és -menedzselésből adódó jelenségek, mint a superclipping vagy a sprinten látott jojóversenyzés.

„Azt hiszem, minél gyorsabb vagy, annál jobb, nem igaz?” – reagált a felemás versenyzői véleményekre a Red Bull-os. „De számomra ez nem élvezetes sajnos. Úgy értem, ez továbbra is egy remek pálya: tudom, milyen érzés volt korábban. Egy kicsit más most, fogalmazzunk így.”

Arra a kérdésre, hogy milyen érzés volt a sprinten a bolyban átélni a jojózást, Verstappen így reagált: „Attól függ, mennyire érted a nyers versenyzést” – fogalmazott, majd amikor arról faggatták, hogy mi tartja benne a motivációt ilyenkor, amikor sem az autó, sem maga az F1 nem igazán való a kedvére, egy tőle megszokott humoros kiszólással reflektált: „Az élet? A szaporodás?”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: