A Monacói Nagydíj végjátékában Carlos Sainz kedvező helyzetből harcolhatott a pontokért, ám az újraindítás után előbb Nico Hülkenberg, majd Franco Colapinto is összeütközött vele. A Williams versenyzője szerint ellenfelei túlzott optimizmussal vetették magukat a csatába, és olyan hibát követtek el, amely már az elfogadhatatlanság határát súrolta. Hülkenberg ugyanakkor úgy véli, nem nagyon tehetett mást az adott helyzetben.
A két incidens tönkretette Sainz autóját, és fel is adta a versenyt, így pályafutása során először maradt pont nélkül a Monacói Nagydíjon. A spanyol így értékelte a történteket: „Sajnos az újraindításnál néhányan úgy döntöttek, hogy mindent kockára tesznek egy vagy két pontért. Én lettem annak az áldozata, hogy néhányan túlságosan optimisták voltak, és olyan hibát követtek el, amely őszintén szólva az elfogadhatatlan határát súrolta.”

Sainz szerint különösen nehezen érthető, hogy a mezőny tapasztalt versenyzői ilyen helyzetbe kerülhettek a versenynaptár legszűkebb pontján: „Monacóban minden évben, amikor a hatos kanyarhoz érünk, feltorlódik a mezőny. El kell venni a gázt, és tudod, hogy hozzá fogsz érni az előtted haladó autóhoz, mert mindenki át akar jutni azon a kanyaron.”
„Nehéz megérteni, hogy ekkora tapasztalattal hogyan lehet még mindig ilyen hibát elkövetni, és közben tönkretenni valaki más versenyét egy olyan csata miatt, mert éppen harcolnak valamiért” – mondta a spanyol.

A sportfelügyelők végül Nico Hülkenberget találták felelősnek az első incidensért, és tíz másodperces időbüntetéssel sújtották az Audi versenyzőjét. Indoklásuk szerint Hülkenberg belefordult az 55-ös rajtszámú Williamsbe, s ezzel ő okozta az ütközést – a büntetés miatt a német egyébként kiesett a pontszerzők közül, így azon négy pilóta közé tartozik, akik 0 egységgel állnak a tabellán.
Hülkenberg azonban úgy érzi, kevés mozgástere maradt az adott helyzetben. Elmondása szerint közvetlenül előtte Esteban Ocont kellett elkerülnie, ami miatt rendkívül szűk ívre szorult a hajtűkanyarban: „Ha hét körrel a vége előtt újraindítanak egy versenyt, akkor nyilván feszült lesz a helyzet.”

„Ki kellett kerülnöm Estebant, hogy ne menjek bele hátulról. A lehető legbelső ívre kerültem a hajtűben, teljes kormányszöggel fordultam. Nem tudtam jobban elfordítani az autót, és eltűnni sem tudok. Carlos kívülről érkezett, összeértünk. Sajnálatos, de igazából nem tudom, mit mondhatnék még.”
A sportfelügyelők a néhány kanyarral később történt Sainz–Colapinto incidens ügyében nem osztottak ki büntetést, mivel megítélésük szerint az argentin versenyző éppen más autók elől próbált kitérni, amikor megtörtént az ütközés.