DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. május 25. hétfő
F1

Hamilton: Végre működik a Ferrari

A hétszeres világbajnok szerint a Ferrari kemény munkája kezd kifizetődni, miután eddigi legjobb eredményét érte el a Scuderiával.

Lewis Hamilton számára különösen fontos és érzelmes eredmény az F1-es Kanadai Nagydíjon szerzett második helye, amely eddigi legjobb ferraris eredménye volt. A brit pilóta kiemelte, hogy a csapat nehéz időszakon van túl, ezért sokat jelent számára, hogy végre megtalálták az autó ideális működési tartományát. Hamilton bizakodó a folytatást illetően is, különösen annak fényében, hogy Montreal alapvetően nem kedvezett a Ferrari karakterisztikájának.

„Először is hatalmas köszönetet kell mondanom a csapatomnak” – kezdte verseny utáni értékelését Hamilton. „Ezek a srácok tárt karokkal fogadtak engem, és az elmúlt több mint egy év elég kemény volt.”

Hamilton szerint különösen sokat jelent számára, hogy végre sikerült megtalálniuk az autó ideális működési tartományát: „Végre megtalálni, és egy jó hétvégét teljesíteni fantasztikus érzés. Nagyon jó újra itt lenni elöl, különösen úgy, hogy ezek a srácok ennyire gyorsak voltak, és végre versenyezhettem egyet Maxszal is, ami nagyszerű volt.”

hamilton-kanada-1



„Szerintem ez mindenképpen bátorító eredmény annak fényében, hogy ezen a hétvégén a Mercedes nagy fejlesztéseket hozott” – mondta a brit, majd hozzátette, hogy több csapat is új elemekkel érkezett Montrealba: „Sokan hoztak fejlesztéseket ide, míg mi a nagy csomagunkat Miamiban vetettük be.”

„A csapat nagyon keményen dolgozik otthon a gyárban, és remélhetőleg még érkeznek új elemek az év során” – mondta a hétszeres világbajnok, aki azt is hangsúlyozta, hogy Montreal karakterisztikája papíron nem igazán kedvezett a Ferrarinak, ezért még értékesebbnek tartja a dobogós eredményt.

„Figyelembe véve, hogy ez alapvetően egy nagy végsebességet igénylő pálya, és így is sikerült megtartanunk ezt az eredményt, ez határozottan reménykedésre ad okot a jövőre nézve. Tovább kell nyomnunk és tovább kell próbálnunk még többet kihozni az autóból.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: