Nem forradalmiak és nem fogják alapjaiban megváltoztatni az eddig látott képet: így összegezte az FIA együléses szériákért felelős igazgatója, Nikolas Tombazis a Miami Nagydíj előtt bejelentett kisebb-nagyobb szabályváltoztatásokat.
Mint arról írtunk, a több héten át tartó egyeztetések után több ponton is finomítottak az energiamenedzsmentet érintő szabályokon az FIA és a Formula-1 képviselői. Ezeket értékelte egy az FIA által közzétett videóban Tombazis:
„A rajongók nagy része élvezi az új szabályokat, mivel szorosabb versenyzést eredményeztek, és szerintem mindenekelőtt arra számítunk, hogy ez folytatódni fog” – fogalmazott a Nemzetközi Automobil Szövetség szakembere.
„Úgy véljük, ez folytatódni fog, és nyilvánvalóan ahogy a szabályok egyre érettebbek lesznek, arra számítunk, hogy néhány csapat, amely jelenleg hátrányban van, fokozatosan felzárkózik, és ez egyre szorosabb versenyzést fog hozni az idő múlásával, ahogy telnek a hónapok és az évek. Úgyhogy azt várjuk, hogy ez maradni fog.”

„Ami a pályán látható dolgokat illeti, ezek a változtatások nem forradalmiak, nem fogják alapvetően megváltoztatni azt a képet, amit látunk. Az időmérő edzés sokkal inkább padlógázas lesz a versenyzők számára. Talán ezt észlelni fogjuk, amikor a fedélzeti kamerából nézzük a kört, és hallani fogjuk például a motor hangján.”
Tombazis kiemelte, hogy a versenyzők által kiemelt két fő területre, azaz a kvalifikációkra és a nagy közeledési sebességek kapcsán felmerülő biztonsági aggályokra koncentráltak a motorgyártókkal és a csapatokkal való egyeztetések során:
„Meglehetősen egységes volt a pilóták álláspontja. Mindannyian az időmérő edzést érintő változtatásokat sürgettek, hogy úgymond jobban élvezzék a vezetést, jobban feszegethessék a határokat, de emellett azt is hajtották, hogy orvosoljunk bizonyos biztonsági aggályokat. Szóval egységesek voltak, és rendkívül fontosak voltak a visszajelzéseik.”
Az FIA szakembere megjegyezte: bár év közbeni szabálymódosításra csak az istállók és a motorgyártók beleegyezésével lehet sort keríteni, ha biztonsági kérdések merülnének fel, akkor a Szövetség önállóan is változtathat.
„A biztonság olyasmi, amiben nem köthetünk kompromisszumot, és ebben az FIA-nak joga, sőt felelőssége van, hogy akár egy oldalúan is cselekedjen. Természetesen mindenkivel megvitatjuk a biztonsági lépéseket is, hogy meghallgassuk a rendkívül tapasztalt emberek véleményét, de végső soron mi, azaz az FIA dönthetünk úgy, hogy biztonsági intézkedéseket teszünk, ha azt fontosnak érezzük.”