David Coulthard különleges élményként írta le, amikor elsőként kérdezhette a mindössze 19 éves Kimi Antonellit a kínai győzelme után. A skót expilóta szerint a fiatal versenyző érzelmi reakciója jól mutatta, milyen hatalmas jelentősége van egy ilyen sikernek ebben az életkorban. Coulthard azt is kiemelte, hogy Antonelli teljesítménye hatalmas sikerek előjátéka lehet.

A skót expilóta az Up to Speed podcastben idézte fel a pillanatot, és elismerte, hogy különösen megérintette a fiatal versenyző reakciója. „Idősebb… majdnem azt mondtam, úriemberként, bár ezt egyesek vitatnák… szóval idősebb emberként át tudtam érezni, mit él át egy fiatal versenyző.”
„Alig pár évvel idősebb, mint a fiam, így az én szememben még egy fiú. Persze, ő egy férfi, de számomra egyfajta fiú-férfi, és az, hogy az interjú elején még vissza tudta tartani a könnyeit, teljesen rendben volt. Aztán szerintem meglátta az édesapját a korlát mögött, és ez indította el a könnyeit.”

„Közben a fülembe mondták, hogy lépjek tovább George-ra, de úgy éreztem, ezzel elveszne az a pillanat. Gyönyörű pillanat volt, mert éppen megvalósította az álmát, hogy nagydíjgyőztes legyen, és ez akár elindíthatja azon az úton is, hogy minden idők egyik legfiatalabb világbajnoka legyen, ha így folytatja, mert jelenleg a Mercedes nagyon erősnek tűnik.”
A skót szerint Antonelli teljesítménye önmagában is lenyűgöző, különösen a korát figyelembe véve: „Ami igazán lenyűgöz, és tudom, hogy ez már egy másik generáció, de 19 évesen megcsinálni ezt… Én 19 évesen vezettem először Formula–1-es autót, amikor megkaptam Ayrton Senna McLaren Hondáját egy fiatal versenyzői program keretében.”

„Még négy év telt el, mire bemutatkoztam a Formula–1-ben, és nem mondanám, hogy akkor már teljesen felnőtt voltam, talán csak 30 körül lettem az, de az első futamgyőzelmemet 24 évesen szereztem.”
Coulthard szerint éppen ezért különleges látni, hogyan dolgozzák fel a mai fiatalok ezeket az élményeket: „Hogyan élik meg ezt, hogyan értik meg a körülöttük lévő világot… Arvid Lindblad mondta, amikor pontot szerzett az első futamán, hogy egész életében ezért dolgozott. Én meg arra gondoltam, hogy az én munkával töltött időm hosszabb, mint az ő egész élete.”