DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2025. december 6. szombat
F1

Norris csalódott, még nem gondol a holnapra

Lando Norris szerint a McLaren nem volt elég gyors a pole-hoz Abu Dhabiban, így csalódottan zárta az időmérőt. A britnek egy dobogó is elég lenne a bajnoki címhez, de még nem ezen járnak a gondolatai.

Lando Norris másodikként indulhat az F1-es szezonzárón, ahol már egy harmadik hely is biztos világbajnoki címet jelentene számára. A brit pilóta mégsem ezzel foglalkozik: elmondása szerint csalódott, mert nem voltak elég gyorsak a pole-hoz, és a gondolatait az időmérő után ez köti le – a cél persze nem más, mint a győzelem.

„Nehéz” – kezdte értékelését a brit. „Max jó munkát végzett, gratulálok neki. Mindent megtettünk, amit tudtunk. Úgy érzem, jó kört raktam össze, elégedett is voltam vele.”

norris-abu-3



„Persze csalódás, hogy nem lehetek pole-ban az utolsó hétvégén, de ma egyszerűen nem voltunk elég gyorsak. Holnap megpróbáljuk” – értékelt Norris, aki arra a kérdésre, hogyan készül a vasárnapra annak tükrében, hogy egy harmadik hellyel is bebiztosíthatja a maga számára a világbajnoki címet, csak ennyit mondott:

„Majd eljön ennek az ideje, de egyelőre csak csalódott vagyok, hogy nem szereztem meg a pole-t. De holnap nyerni akarok, ez lesz a cél.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: