A Red Bull az idény hajrájára sem állt le az autó fejlesztésével: legutóbb az Olasz és a Szingapúri Nagydíjra érkeztek jelentős frissítések. Monzában új padlólemez került az RB21-re, ami jelentősen javította az aerodinamikai egyensúlyt és tapadást – ezek hiányoztak a nyári formahanyatlás során.
Az újításokkal Verstappen váratlanul legyőzte a McLaren pilótáit, Oscar Piastrit és Lando Norrist, megszerezve a pole pozíciót és a győzelmet Olaszországban, majd Azerbajdzsánban is nyerni tudott. Szingapúrban, ahol új első szárnyat kapott az autó, másodikként ért célba George Russell mögött.

A bajnoki pontversenyben Verstappen jelenleg 63 ponttal van lemaradva Piastri, és 41-gyel Norris mögött, miközben a hátralévő hat futamon és három sprinten még összesen 174 pont szerezhető.
A konstruktőri versenyben is nagy a tét: a Red Bull jelenleg harmadik, 35 pontra a Mercedestől és mindössze nyolcra a Ferraritól. Az energiaitalosok technikai igazgatója, Pierre Waché a RacingNews365-nek megerősítette: érkeznek még fejlesztések.
„Még várható néhány újítás” – mondta Waché. „Nem a következő versenyre, de rövidesen. A konstruktőri bajnokság számunkra még nem ért véget, és ez rendkívül fontos.” Hozzátette: „A csapat filozófiája szerint minden versenyre maximálisan készülünk, és soha nem adjuk fel.”
Fordult a kocka
A Red Bull egyik előnye, hogy az idény vége felé is fejleszti autóját, miközben más csapatok – például a McLaren – már teljes mértékben a jövő évi szabályváltozásokra és fejlesztésekre koncentrálnak. Ennek is köszönhető, hogy a McLaren teljesítménye visszaesett az utóbbi versenyeken, és a Mercedes is képes volt harcba szállni az élen, amit George Russell szingapúri győzelme is bizonyít.

Waché elmondása szerint a Red Bull idény eleji visszafogott kezdése tudatos stratégia volt: „Kicsit kompromisszumot kötöttünk az év elején. Ez nálunk mindig így működik – kicsit később kezdjük a fejlesztéseket, de ebből most profitálunk.”
„Talán másképp dolgozunk, mint a többiek, de házon belül nagyon erős gyártási kapacitással rendelkezünk. Ez az egyik legnagyobb erősségünk” – tette hozzá.
Arra a kérdésre, hogy a jelenlegi fejlesztések hatással lehetnek-e a 2026-os szabályváltozásokra való felkészülésre, Waché így válaszolt: „Nem gondolom. Amit most látunk, azokat a frissítéseket már hónapokkal ezelőtt elkezdtük fejleszteni. Ezek nem egyik napról a másikra készülnek.”