DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2025. december 5. péntek
F1

Leclerc tudja, miért nem volt tempójuk Bakuban

Elsősorban saját maga szombati időmérős hibáját emelte ki a monacói pilóta, de úgy véli, sem a stratégiájuk, sem az időjárási körülmények nem kedveztek számára vasárnap Bakuban.

A Ferrari gyenge tempót mutatott az Azerbajdzsáni Nagydíjon, és Charles Leclerc szerint ennek több oka is volt. Bár az SF25-ös az edzéseken ígéretesnek tűnt, a hűvösebb időjárás a versenyhétvége későbbi részében negatívan befolyásolta a gumikezelésüket. Leclerc a közepes abroncsokon rajtolt, de korán ki kellett állnia, hogy megpróbálja megelőzni a körülötte lévőket. A verseny második felében beragadt Liam Lawson mögé, aki eltérő stratégián volt, így nem tudott előzni, emellett pedig a motorral is volt egy kisebb problémája, ami pár körön át visszafogta a tempóját.

„Szerintem a legfőbb ok, és ebben én vagyok az első számú felelős, az az időmérős hibám. Ha a 10. helyről indulsz, nagyon nehéz előrejutni, főleg ha más gumistratégián vagy, mint a körülötted lévők.” Szerinte az alacsony hőmérséklet és a nem ideális beállításválasztás is közrejátszott a gyenge teljesítményben. „Az autó nem volt elég erős, de főként rajtam múlt. Szingapúrban melegebb idő lesz, ott talán jobban fog menni.”



„Soha nem volt ilyen hideg Bakuban, ez pedig hatással volt arra, hogyan tudtuk működtetni a gumikat. Melegebb körülmények között jobbak lehetünk, úgyhogy várom már Szingapúrt, remélem, ott jobb formában leszünk. Könnyű lenne az autót hibáztatni, és összességében valóban nem ez volt a legerősebb hétvégénk, nehéz dolgunk volt. Van néhány magyarázatunk: az első valószínűleg a beállításokhoz való hozzáállásom, ami nem volt a legjobb. Másrészt az autónk hajlamos küszködni a hűvösebb körülmények között, és miután eléggé hűvös volt Bakuban, ez gondot okozott.”

A verseny végén még történt egy kisebb belső viszály is a Scuderiánál, ahol Lewis Hamilton nem engedte vissza Leclerc-t maga elé, miután ő sem tudta megelőzni a nagyszerű versenyt futó Liam Lawsont. Azt, hogy erről mit gondol Leclerc, illetve miként védekezett Hamilton, itt tudjátok elolvasni.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: