DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2025. december 5. péntek
F1

Verstappen figyelmeztet: Nem tértünk hirtelen vissza!

A négyszeres F1-es világbajnok főként a pályakarakterisztikának tudja be monzai győzelmét – de így is van miért bizakodniuk a következő futamokon.

Max Verstappen szerint kedvez a Red Bull autójának az alacsony leszorítóerőt igénylő pálya, ennek volt betudható az F1-es Olasz Nagydíjon aratott győzelme, de nem számít rá, hogy mostantól minden helyszínen ennyire ütőképesek lesznek.

Verstappen némileg váratlan és főleg meglepően magabiztos diadalt aratott vasárnap Monzában, ahol csaknem húsz másodperccel előzte a célban a McLareneket. Mindezt azon a pályán, ahol egy éve az egyik mélypontján esett át az energiaitalos gárda.

f1-verstappen-monza-redbull-2



Az idei szezonra azonban már készült alacsony leszorítóerős csomaggal a Red Bull, s a beállításokat is jobban megértették a tavalyi kudarc után. Verstappen ugyanakkor nem vonna le messzemenő következtetéseket az olaszországi sikerből:

„Úgy gondolom, ez még mindig kicsit pályafüggő” – fogalmazott a regnáló világbajnok. „Itt alacsony leszorítóerős csomaggal megyünk. Mindig úgy fest, hogy az autónk valamelyest versenyképesebb, amikor alacsony vagy közepes szintű a leszorítóerő.”

„Szóval nem arról van szó, hogy hirtelen visszatértünk. Nem arról van szó, hogy így harcolhatunk majd minden egyes hétvégén.”

f1-verstappen-monza-redbull-1

„De ami biztató, hogy úgy tűnik, kicsit jobban értjük, mit kell tennünk az autóval, hogy az versenyképesebb legyen. Szóval remélem, ezt át tudjuk vinni a következő fordulókra, és néhány pálya majd jobb lesz, mint a többi.”

Ez utóbbiban egyébként Verstappen és Helmut Marko szerint szerepe van az új csapatfőnök, Laurent Mekies által hozott filozófiaváltásnak is – igaz, maga a szakember úgy fogalmazott, hogy „zéró” volt az ő hozzájárulási az olaszországi győzelemhez.

Verstappen jelenleg, azaz az idény kétharmadánál a világbajnoki összetett tabella harmadik helyén áll, a hátránya 94 pontos az éllovas mclarenessel, Oscar Piastrival szemben.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: