Azzal, hogy Max Verstappen 1:18,792-es köridejével a leggyorsabbnak bizonyult az F1-es Olasz Nagydíj időmérőjén, nem csupán megszerezte a pole-pozíciót a holnapi versenyre, de új F1-es rekordot állított be. Verstappen pole-t érő köre immár a leggyorsabb kör az F1 történetében az átlagsebességet tekintve, ami a holland esetében nem kevesebb, mint 264,7 km/h volt.
A rekordot eddig Lewis Hamilton tartotta a 2020-as monzai pole-pozíciót érő körével, amelyet az abban az évben domináló Mercedes W11-essel futott meg. Akkor Hamilton átlagsebessége azon a körön 264.363 km/h volt. Verstappen most humorosan megemlítette egy interjú során, hogy ő azzal az autóval most akár még gyorsabban is tudott volna menni.
„Új az aszfalt, különbözőek a rázókövek, összességében gyorsabbá vált a pálya. Szerintem még gyorsabban lehetne menni, ha most idehoznánk a 2020-as Mercedest, főleg, ha engem ültettek bele!” – viccelődött a holland a Viaplaynek.

A viccelődés után a Red Bull pilótája komolyan is értékelte mai szenzációs teljesítményét, illetve elárulta, hogyan jutottak el idáig.
„A nap folyamán változtattunk pár dolgon, azután jobbnak érződött az autó, jobb volt az egyensúlya. Mindkét köröm jól sikerült a Q3-ban. Rendben volt az érzés, néhol jobb volt, mint más helyeken. A Q2-ben szélárnyékot kaptam valakitől, úgyhogy ez pozitívan befolyásolta egy kicsit a képet. De aztán remek előrelépést tettünk a Q3-ban.”
„Sokkal jobb helyzetben vagyunk, de a tavalyinál nem is lehetne rosszabb. Az igazi dráma volt. Tavaly teljesen irányíthatatlan volt az autó. Nem tudtam megtámadni a kanyarokat, csak túlkormányzottság, majd alulkormányzottság. Most egy fokkal jobb.”
„Stabilabban tudjuk bevenni a kanyarokat, jobb a kanyarodás. Természetesen sokat tanultunk a tavalyiból, de sokat is változott az autó azóta. Számítottam rá, hogy jobb lesz, mint 2024-ben” – mondta a holland.